Nyereségnövekedéssel kezdte az évet a BASF

Az egyszeri tételek nélküli üzleti eredmény 2,7 milliárd euró lett az első negyedévben, 40 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál – közölte a BASF a részvényesi közgyűlés alkalmából. Elemzők mindössze 2,4 milliárd eurós üzleti eredményre számítottak. A BASF első negyedévi eredménye is alátámasztja a vegyipari ágazatban megindult fellendülést. A folyamatban lévő tőzsdei eredménybeszámoló periódusban a vegyipari vállalatok szinte kivétel nélkül várakozáson felüli adatokról adtak számot, például az amerikai Dow Chemical és Dupont vállalatok is. A BASF az egész évre vonatkozó előrejelzésében kiemelte, hogy a líbiai polgárháború miatt az idén már nem számít olajkitermelésének újraindítására az országban. Ennek ellenére is a konszern vezére Jürgen Hambrecht annak a meggyőződésének adott hangot a részvényesi közgyűlésen, hogy az üzleti eredmény „lényegesen meghaladja majd a 2010-es rekordot”. A BASF – részben a Cognis vegyipari vállalat akvizíciójának és mérlegbeli konszolidálásának köszönhetően – 25 százalékkal 19,4 milliárd euróra növelte értékesítési árbevételét az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. Az autóipar és az építőipar kereslete jelentős mértékben növekedett a negyedév folyamán, a BASF üzemei magas kapacitás kihasználással dolgoztak. A konszern nyeresége is emelkedett, nem utolsósorban a magas keresletnek köszönhetően bekövetkezett áremelkedés hatására. A negyedéves nettó nyereség 2,41 milliárd euró lett a 2010 negyedik negyedévi 1,03 milliárd után. A japán földrengés és az észak-afrikai zavargások nem befolyásolták lényegesen a BASF üzletének alakulását. A BASF korábbi 90 dollárról hordónként 100 dollárra emelte az idei évre vonatkozó átlagos olajár előrejelzését. A BASF részvényesi közgyűlése várhatóan elfogadja a vezetés 2,20 eurós osztalékra tett javaslatát. Tavaly a BASF 16 év után első alkalommal csökkentette osztalékát a gazdasági válságra hivatkozva. A tavalyi osztalék 1,70 euró volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.