Nyomulnak a pálinkások

A törvény tervezetét a napokban egyeztették újra az EU illetékes szakhatóságával, a Mezőgazdasági Főigazgatósággal. Amennyiben Brüsszel igent mond a magyar törvénytervezetre, úgy a parlamenti képviselők még az idén szavazhatnak a törvénytervezet elfogadásáról.
Emellett a magyar pálinka népszerűsítésére az idén várhatóan háromszor annyit költenek közösségi marketingforrásból, mint tavaly. A múlt évben 50 millió forintot fordítottak erre a célra, míg az idén ez az összeg elérheti a 150 millió forintot. Nagy András szerint több jelentős kapacitású pálinkafőzde-beruházás várható, ezek által jelentős mértékben nőhet a kereskedelmi forgalomba kerülő pálinka mennyisége.
Magyarországon a kereskedelmi forgalomban évente összesen 1,3-1,5 millió liter pálinka fogy. Tavaly az elfogyasztott gyümölcspálinka mennyisége összesen 580 ezer hektoliterfoknyit tett ki, míg a törkölypálinkából 150 ezer hektoliterfoknyi fogyott. (Egy hektoliterfok 1 liter 100 százalékos szesztartalmú pálinkával egyenlő.) Magyarországon a múlt évben mintegy 4 millió hektoliterfoknyi úgynevezett bérfőzött pálinkát állítottak elő. Ez azonban nem kerülhet kereskedelmi forgalomba, csak saját fogyasztásra készülhet.

  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.