Orosz élelmiszervizsgáló laboratórium lehet Magyarországon

A magyar vidékfejlesztési tárca vezetője kedden tárgyalt Jelena Szkrinnyik (képünkön) orosz agrárminiszterrel; a miniszterek áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat. Oroszország egy élelmezésbiztonsági doktrínát fogadott el, amelynek lényege, hogy növelni akarják az élelmiszertermelést és meg kívánják teremteni az élelmiszer-önellátást. Fazekas Sándor szerint ez lehetőséget teremt a mindkét fél számára előnyös együttműködésre, ennek során Magyarország technológiákat, termelési rendszereket, know-how-kat kíván értékesíteni és átadni Oroszország számára. Fazekas Sándor utalt arra: jól halad az Oroszországba exportáló magyar cégek akkreditálásának előkészítése. Ezzel kapcsolatban a magyar fél felvetette: létesüljön Magyarországon egy orosz élelmiszervizsgáló laboratórium, azért, hogy a magyar exportot így is gördülékenyebbé lehessen tenni. A megbeszélések során Fazekas Sándor és az orosz agrárminiszter érintett néhány konkrét kétoldalú ügyet, van ugyanis öt-hat olyan magyar konzorcium, amely komoly programokat szeretne megvalósítani Oroszországban. Ezzel kapcsolatban konkrétumokról nem szólt a magyar vidékfejlesztési miniszter. Abban állapodtak meg, hogy a gazdasági vegyes bizottság még február 28-án Moszkvában összeül, és áttekinti azokat az ügyeket, amelyek esetében akadályok merültek fel az együttműködés során. A magyar vidékfejlesztési miniszter még hétfőn találkozott Igor Nyikolájevics Morozov orosz külügyminiszter-helyettessel, aki felajánlotta, hogy Magyarország kapcsolódjon be abba a programba, amely a FÁK országokon belül néhány nehéz helyzetben lévő köztársaság – például Kirgizisztán, Tádzsikisztán – megsegítésére irányul. Ezekbe az országokba Oroszország szeretne technológiai módszereket és élelmiszert eljuttatni. A külügyminiszter-helyettes arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarország és Oroszország a környezetvédelem területén is együttműködhet, elsősorban a vízgazdálkodás területén. Fazekas Sándor eszmecserét folytatott a Penza megyei fejlesztési lehetőségekről is, ahol folyamatban van két sertéshizlalda és egy szarvasmarhatelep és tejgazdaság létesítése, amelyek magyar részvétellel folynak. Ezeket fontos projekteknek nevezte a miniszter, mivel a szóban forgó térségben technológiákat, különféle eljárásokat lehet értékesíteni, valamint vetőmag- és állati embrióprogramot lehet elindítani.

Vélemény, hozzászólás?