A Commerzbank segíti az átmenetben a zöldipart
A környezetvédelmi iparágban aktív pénzintézetek érzik a felelősséget – nyilatkozta Lovas Emese (képünkön), a Commerzbank üzletfejlesztési igazgatója. Elmondása szerint több
A gabonaexport betiltását fontolgatja Kazahsztán
Az évszázados aszállyal sújtott Oroszország, amely az idén vámunióra lépett a világ tíz legnagyobb gabonaexportőre közé tartozó Kazahsztánnal, valamint Fehéroroszországgal, arra kér
Oroszország augusztus 15-től nem exportál gabonát
Előzőleg a nap folyamán a miniszterelnök a kormány elnökségének ülésén kijelentette, hogy tekintettel a nagy hőségre és az aszályra célszerűnek tartja az export ideiglenes le
Kinevezték az uniós ügyekért felelős helyettes államtitkárt
A minisztérium közleménye szerint szakterületének vezetőjeként Kovács Tamás Iván kiemelt feladatai közé tartozik a partnerországokkal való kapcsolattartás. A jövő évi magyar
A várakozások felett a KBC nyeresége
Adózott eredménye az egyszeri tételek nélkül 35 százalékkal 554 millió euróra nőtt az egy évvel korábbi 409 millió euróhoz képest. Az elemzők 459 millió eurót vártak. Közép- és K
Rekordszámú kiállítót várnak a Baranyai Gazdanapokra
Végh Gábor beszámolt arról, hogy a 7.500 lakosú Szentlőrincen immár tizenhetedik alkalommal sorra kerülő háromnapos rendezvény látogatói megismerhetik az ágazatban használt munkagépeke
Az Unilever 39 százalékkal növelte nyereségét
A világ harmadik legjelentősebb élelmiszer- és fogyasztásicikk-gyártójának bevétele 12,4 százalékkal 11,75 milliárd euróra nőtt a negyedévben. Akárcsak az első negyedévben, az Unilev
A FAO csökkentette búzatermés-előrejelzését
A nemzetközi szervezet szakértői úgy látják, hogy az idén 651 millió tonna búza betakarítására lehet számítani, ez 3,7 százalékkal kevesebb a korábban várt 676 millió tonnánál, de
S.Africa maize deliveries rise to 9.352 mln T
White maize deliveries rose to 5.722 million tonnes from a revised 5.281 million tonnes, while yellow maize submissions increased to 3.630 million tonnes from 3.447 million tonnes, the South African G
Stabil gabonatermést vár az EU
A teljes gabonatermés az idén a várakozások szerint megfelel majd az elmúlt öt év átlagának. Bár a vetésterület összességében kisebb volt, az egy hektárra jutó termés mintegy öt sz
Ukraine harvest will top 40 mln tonnes
First Deputy Prime Minister Andriy Klyuyev (on the photo) told a cabinet meeting: „Today, the main thing is bringing the crop in on time. Despite drought, Ukraine has had quite a good harvest
Russia drought may hit 2011 world wheat supply-FAO
Fears of a new global food crisis similar to that of 2007/2008 are not justified at present with the world stocks strong enough to cover expected production shortfalls after two consecutive years of r
Czerván György: 21,5 milliárd forint hiányzik az agrárköltségvetésből
Czerván György rámutatott: a jövő évi költségvetési előirányzatot legalább a hiányzó összeggel növelni kell, a VM már elkezdte a tárgyalásokat az érintett tárcákkal az ü
Nőtt a Campari bevétele és profitja
A mintegy 40-féle márkás italt forgalmazó olasz vállalat szerdai közlése szerint az adózott eredmény 15,2 százalékkal 69,3 millió euróra nőtt az első hat hónapban az egy évvel korább
Nagy-Britannia örül a búzaárak emelkedésének
A londoni határidős árutőzsdén novemberi szállításra a búza ára a hét elején tonnánként 211 euróra nőtt, a világ vezető exportőrei közül pedig Oroszország, Ukrajna és Ka
Az orosz gabonaexport mennyiségét később határozzák meg
A hírügynökségek jelentései szerint Beljajev azt monda, hogy Oroszország meg akarja őrizni a gabonaexport tavalyi szintjét, ami 21,4 millió tonnát jelent. Oleg Akszjonov, a mezőgazd





















