A szőlészet-borászat érdeke a borpiaci reform
Ellenkező esetben ugyanis Magyarország eleshet az ágazatnak jutó támogatások egy részétől, vagy vissza kell fizetnie egyes tételeket – közölte Horváth Csaba a 127 hegybíró részvé
Újabb 50 millió a pálinka marketingre
Eddig főként magyarországi kampányokat finanszíroztak ebből a keretből, a mostani összeg viszont főként azt szolgálja majd, hogy a pálinka külföldön is ismertebbé váljon.
Kié lesz a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet?
A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) közölte: a tanács jóváhagyta, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő nyilvános értékesítési eljárást indítson, amelynek több lépése lesz.
Várhatóan még a héten befejeződik a szüret Tokaj-Hegyalján
A szakember a Tokajvinum Hungaricum Egyesület rendezvényén beszélt az idei tokaji szüretről. Az egyesület annak a kilenc pincészetnek a borait mutatta be az újságíróknak, amelyek lét
Kampány indul a minőségi magyar sertéshús értékesítésére
A speciális kampánynak a kiírás szerint olyannak kell lennie, amely az eladás helyén kívánja megnyerni a fogyasztót úgy, hogy a vásárlás élménye is befolyásolja őt. A kampány a
Újra fel kell fedezni a fejlődő országokat
Sirman ezt a „Kitörési stratégia a mezőgazdasági K+F-ben – lehetőségeink a fejlődő országokban” címmel megtartott tanácskozás után nyilatkozta. Évtizedekkel ezelőtt számo
Nyolcmilliárdos forgóeszköz hitelkeret a TÉSZ-eknek
Az MFB euróban felvett forrásból nyújtja a hitelt, amelyre a pénzügyminiszter árfolyam-fedezeti megállapodást köt a bankkal. A 6 évre szóló árfolyam-fedezeti megállapodás
Házkutatást tartott a Nemzeti Nyomozó Iroda
A Nemzeti Nyomozó Iroda tájékoztatott arról, hogy a házkutatást követően különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntett megalapozott gyanúja miatt eljárás al
Visszautasítja a borhamisítás gyanúját Vincze
A szakember, aki 2005-ben elnyerte az Év borásza címet, azt követően döntött így, miután néhány bevizsgált boráról az igazgatóság azt állítja, hogy a bortörvényt megs
Nemzetközi élelmiszeripari konferencia Budapesten
A konferenciát Budapesten tartják november 11-13 között. Bánáti Diána, az intézet főigazgatója elmondta: a konferencia témái között szerepel olyan új élelmiszeripari technol
Az Aufwind biogázüzemet épít Szarvason
A német Aufwind Neue Energien GmbH magyarországi leányvállalata évi 27 millió kilowattóra áramot állít majd elő, amit a Magyar Energia Hivatal legfrissebb határozata szerint 2010. okt
Nyúlik az M3-as Szabolcsban
A korábbi tervek szerint az M3-as Nyíregyházától csak Vajáig épült volna ki kétszer két sávos autópályaként, míg tovább, Vaja és Vásárosnamény között autóútként alakítot
Márton sem veri fel a libaárat
Úgy tűnt, hogy az idei szezonra már visszavonulót fújnak az állatvédők. A tenyésztőknek azonban nincs okuk a megkönnyebbülésre – írta a Népszabadság. Az idén nem a bojkottal, az
Megállapodtak az EU-miniszterek a dohány-minimáladó emeléséről
Jelentette be Kovács László, az Európai Bizottság vámuniós és adópolitikai felelőse a brüsszeli találkozót követően. Több tagállamban, köztük Magyarországon mindazonálta
Egymilliárd eurónál több veszteség az MKB anyabankjánál
Elsősorban a kockázati tartalékok feltöltése „jelentős mértékben megterheli” a negyedik negyedévben a csoport mérlegét. Ennek pontos nagyságrendjét azonban egyelőre még nem lehet s
Várhatóan nem nő 1.200 dollár fölé az arany ára idén
Schmidt Kálmán kiemelte: a dollár gyengülése és a kereslet jelentős növekedése egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy két hónap alatt az arany a 900 dollár körüli árról hétfőig az





















