Biztató az idei rizstermés, ám vevő egyelőre nincs
Farkas János elmondta: a zrt. az idén csaknem 600 hektáron vetett rizst, és a termés egynegyedének learatása után az eddigi adatok alapján hektáronként öt tonnás hozamra számítanak, egy
Az arany ára 1100 dollár lesz fél éven belül
A GFMS londoni fémpiaci tanácsadó cég arra számít, hogy ha tovább erősödnek az infláció növekedésével kapcsolatos félelmek, akkor a nemesfém unciánkénti ára eléri az 1100 d
Vegye meg Eger városa a volt Egervint!
Hangsúlyozták: az IB leállásával a legnagyobb szőlőfelvásárló tűnt el a piacról, így a 400 ezer mázsásra becsült termés felére nincs vevő, és veszélybe kerül a borvidék
Felújítják a 86-os főútat Mosonmagyaróvárnál
A kommunikációs vezető közölte: a Közlekedési Operatív Program (KÖOP)keretében valósul beruházás összegének 85 százaléka európai uniós, 15 százaléka pedig magyar állami forrásb
Visszaszerzik piaci pozicíójukat a hipermarketek
A hipermarketek piaci részesedése 2008 egészében 23 százalék, 2009 első felében pedig 24 százalék volt, míg 2007-ben még elérte a 25 százalékot. Ebben a bolttípusban az intenz
Olajosmagvak globális termés és forgalom kilátásai
Az IGC augusztusi becslései szerint a szójabab vetésterülete az USA-ban rekord nagyságú lesz és 87,1 millió tonna termést várnak 8%-kal többet, mint tavaly. Argentínában 50 millió tonna
Offenzívába kezd a Magyar Agrárkamara
Helyzet van a gabonapiacon: s ahogy sejteni lehetett előre, nem is a kalászos növények nyári aratása után alakult ki igazán kritikus helyzet, hanem most, mikor a kukorica betakarítás
Megkezdődött a szüret Tokaj-Hegyalján
A borvidék legnagyobb felvásárlója, az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. a sárgamuskotály kilójáért 60 forintot fizet, a többi korai szőlő ára 55 forint. A muskotályos
Kínai traktorgyár épül Romániában
A 20 millió dolláros beruházással épülő üzem a tervek szerint 2009 elején kezdte volna meg a termelést kezdetben 150 alkalmazottal, majd később, az üzem bővítésével 500 alkalmazottal.
Chinese Tractor based in Romania
The 20 million dollar investment in building the plant early in 2009 have started the production of 150 employees initially, and later, 500 employees of the plant expansion. The plant will produce 20-
Büdzsé: több mint 922 milliárd forint uniós pénz érkezik
A büdzsében megjelenő uniós támogatásokat főszabályként felhasználásukkor mind bevételként, mind kiadásként elszámolják, így az államháztartás egyenlegét közvetlenül ne
Idén szeptemberben kezdődött az aranyláz
Az Aranypiac Kft. közleményében rámutatott: az elmúlt nyolc évben évről-évre emelkedett az arany ára, azonban az áremelkedés üteme egyre jobban felgyorsult. Legutoljára tavaly márciusba
Költségvetés: az agrártárca több forrásból finanszírozott
Az agrártárca azonban a jövő évben is több forrásból kapja a feladatai ellátásához szükséges forrásokat – hasonlóan a korábbiakhoz -, ugyanis az unióból érkező közvetlen termelői
Több mint húsz ÚMVP-jogcím nyílik meg decemberig
Az agrárágazat a jövő évben csaknem ugyanannyi támogatást kap, mint az idén – kezdte Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára. A GOF-nö
Fokozott ellenőrzés az őszi szezonális munkáknál
A közlemény idézi Máriás Attilát, a BDO munkaügyi szaktanácsadóját, aki arra hívja fel a figyelmet, hogy az ellenőrzések csak az ellenérték fejében történő munkavégzésekre
ITD: Rétfalvi megy vagy marad?
Rétfalvi György, az állami befektetésösztönzéssel foglalkozó ITD Hungary vezérigazgatója szerint a társaságnál indult kormányzati ellenőrzési hivatali vizsgálat, illetve a gaz





















