Parlagfű-mentesítési alap Jász-Nagykun-Szolnokban
Elmondta: az alapot az ahhoz csatlakozó települési önkormányzatok lakosságszám arányosan befizetett pénzügyi hozzájárulásából, valamint a megyei önkormányzat által biztosított összegből töltik fel. Hozzátette: korábban a megyei önkormányzat a települések által befizetett összeg nagyságával megegyező forrást biztosított. Az idén azonban – a tavalyihoz hasonlóan – már megemelte ezt az összeget, és 4 millió forinttal járul hozzá a parlagfű-mentesítéshez. A január végéig beérkezett nyilatkozatok alapján a megye 78 településéből 42 csatlakozott az alaphoz, és az általuk befizetett pénzekkel együtt összesen 5 millió 275 ezer forint áll rendelkezésre 2011-ben a parlagfű elleni „harcra”. Az érintett önkormányzatok május 6-ig pályázhatnak az alaphoz parlagfű-mentesítési rendezvények, akciók megszervezésére, vagy a munkához kellő szerszámok, védőfelszerelések vásárlására. Támogatásként a teljes bekerülési költség 75 százaléka, maximum 375 ezer forint nyerhető el.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.