Régiófejlesztési konferencia Sepsiszentgyörgyön

A 3Invest elnevezésű kiállítást és konferenciát második alkalommal szervezi meg a magyarországi MacLine Hungary Kiállításszervező vállalkozás és a helyi Mediorg, illetve Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy önkormányzata, valamint a Corvinus Támogatásközvetítő Zrt. – írta az erdélyi Krónika és a bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ). Pigniczki Ferenc, a MacLine képviselője elmondta, hogy az idei rendezvényen az infrastrukturális, a környezetvédelmi és a turisztikai beruházási és fejlesztési lehetőségeket veszik górcső alá. A szervezők hangsúlyozták, hogy a konferencia és a kiállítás a pályázatkiíró önkormányzatoknak, az alapkezelőknek, a pályázatíróknak és a kivitelezésben érdekelt, elsősorban építőipari vállalkozóknak szól. Vajda Lajos (képünkön), a Kovászna megyei kis- és közepes vállalkozókat tömörítő egyesület (ASIMCOV) igazgatója elmondta: a helyi vállalkozóknak ismerniük kell minden lehetséges beruházást, amely a jövőben a térségben megvalósulhat. Így lesznek képesek ugyanis felkészülni arra, hogy sikeresen megpályázzák a kivitelezést. Ha kell, egyesítsék erőiket, tömörüljenek klaszterbe, hogy felvehessék a versenyt más romániai, vagy külföldi jelentkezőkkel – fejtette ki. Elmondta: a helyi cégek eddig mintegy 50 százalékban vettek részt a helyi projektek kivitelezésében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.