Romániában is újrahasznosítanák a pillepalackot

Romániában évente 133 ezer tonna (csaknem 2,7 milliárd darab), polietilén-tereftalátból, azaz pet-ből készült úgynevezett pille palack ürül ki, ennek csak kis részét tudták eddig újrahasznosítani. A román környezetvédelmi tárca érdeklődését felkeltette ez a projekt, az elkövetkező időszakban megvizsgálják a rendszer piaci bevezetésének a lehetőségét. A hétfői megbeszélésen megállapodtak abban, hogy hamarosan ismét közös asztalhoz ülnek, hogy áttekintsék, miként lehet továbblépni a projekt megvalósításában. A palackzsugorító készülékeket a hozzá kapcsolt inverz begyűjtő és újra feldolgozó rendszerrel Romániában három nagy területen tervezik bevezetni. Egyrészt az általános és középiskolákban vonnák be a diákokat a begyűjtési munkákba. A számítások szerint ha az országban tanuló 1,6 millió diáknak csak 10 százaléka vesz részt a programban, évente 8 ezer tonna palackot lesznek képesek begyűjteni. Ebből következően az oktatási minisztérium is részt vehet a rendszer iskolai beindításában. Romániában több mint 8 millió háztartás van, ha ennek csupán egy százaléka kapcsolódik be, az már évi 5 ezer tonna begyűjtött palackot jelenthet. A projektet az áruházi visszaváltó rendszerben is működtetnék. A vállalkozás szorgalmazói szerint e három szegmensben évente összesen 10-15 ezer tonna palackot lehet visszagyűjteni, ami az összes termelt palack 10 százalékát teszi ki. Borbély László elmondta: a tárca a pillepalack-szennyezés problémájának országos szintű megoldását reméli ettől a programtól. A miniszter szerint a kezdeményezés kifejezetten hasznos lesz a tanintézetek szempontjából, hiszen amellett, hogy környezettudatos szemléletre neveli a gyerekeket, bevételhez juthatnak. Simon Lajos úgy vélte, hogy a romániai visszagyűjtési, hasznosítási és az ezt támogató finanszírozási rendszer hasonló lesz a Magyarországon működőhöz. Hozzáfűzte: Romániában még hiányzik a szereplőknek – a kommunális hulladékokat kezelő szervezeteknek, a hasznosító vállalkozásoknak, illetve a reciklált anyag végfelhasználóinak – az elkötelezettsége, de várhatóan sikerül majd felkelteni az érdeklődésüket. A Budafilter 94 Kft. egyébként több mint tíz éve van jelen aktívan a romániai piacon – mondta Simon Lajos, emlékeztetve, hogy például a vízgazdálkodás területén több mint 100 ezer méter vízkúthoz szállított alapanyagot, csöveket és szűrőket egy világbanki projekt keretében. Ami a pet-palackok begyűjtését és újrahasznosítását illeti, Romániában is komoly befektetéseket kell végrehajtani a rendszer saját infrastruktúrájának a fejlesztésébe, a feldolgozó pontok létrehozásába, és egyéb technikai feltételek megteremtésébe. Ennek eredményeként 2-3 év múlva remélhetőleg már gazdaságos lesz vállalkozás – mondta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.