STOP a kelet-európai devizahiteleknek

Klaus Grubelnik FMA-szóvivő a lap érdeklődésére megerősítette az értesülést. Hozzátette, hogy a márciusban az ausztriai lakossági hitelekre bevezetett feltételek földrajzi kiterjesztéséről van szó. Bayer szerint az FMA felhívása nem kötelező, de a bankok jelezték, hogy tartják magukat ahhoz. „Úgy kell végrehajtani a hitelek csökkentését, hogy ne kerüljön veszélybe a gazdasági fellendülés” – mondta Grubelnik. Az FMA márciusban szigorú feltételekhez kötötte Ausztriában a lakossági devizahitelezést. Leszögezte, hogy a külföldi fizetőeszközben felvett hitel csak olyan esetekben nyújtható, amikor az ügyfél az adott devizában kapja a jövedelmét, illetve ha megfelelő összegű megtakarítása van abban a pénznemben. A lap tudósításában ugyanakkor az is szerepel, hogy a „megállapodás” a lakossági ügyfelek mellett azokra a kis- és közepes vállalkozásokra is kiterjed, amelyeknek nem euró-alapú a jövedelme. Az EBRD-közgyűlés két fő mozzanata a válságenyhítéshez szükséges tőkeemelés jóváhagyása és a kelet-európai országok – köztük Magyarország – növekedési előrejelzésének javítása volt. A rendezvény előestéjén a bank elnöke Thomas Mirow külön előadásban szorgalmazta, hogy a térségi országok hagyjanak fel a devizaalapú fogyasztási hitelezéssel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.