Szándéknyilatkozatot fogadtak el a Hungarikum Szövetség alapítói

Birinyi József, a parlament Hungarikum munkacsoportjának vezetője elmondta, hogy a szövetség segíti a Hungarikum törvény megalkotását. A törvénytervezet társadalmi vitája április 18-án zárul, a jogszabály-javaslat várhatóan ősszel kerül a parlament elé. Az érdekvédelmi feladatokat is ellátó Hungarikum Szövetség alapító tagjai: a Budapesti Operettszínház, a Béres Gyógyszergyár Zrt., a Tokaj bor márkaképviselete, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a Herz Szalámigyár Zrt. és a Pick Szeged Zrt., a Magyar Kodály Társaság (Kodály-módszer), a Mathiász-örökség, a Neumann János Társaság, a Parlament Hungarikum Munkacsoportja, a Pető Intézet, a Puskás Örökség, a Törley Pezsgőpincészet, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra és Zwack Unicum Nyrt. Kerényi Miklós Gábor hangsúlyozta, hogy a „közfelkiáltással hungarikumnak” ítélt társaságok alapítják a szövetséget. Birinyi József ehhez hozzátette: nem minden hungarikum vesz részt a szövetség megallapításában, igaz, túl sok hungarikum sem lehet. A hungarikum fontosságáról úgy fogalmazott, hogy „azt a magyarsággal azonosítják”. Birinyi József megfogalmazása szerint „a kiemelt értékek, hungarikumok alkotói, képviselői, letéteményesei és gondozói” hozzák létre a hungarikum szövetséget többek között azzal a céllal, hogy a kiemelt magyar értékeket továbbfejlessze, népszerűsítése, piacra jutását elősegítse és erősítse az országmárkát. Még az évezred elején, 2000-ben alakult egy Hungaricum Club, amelynek tagja volt többek között a Zwack Unikum, a Tokaj Kereskedőház, a Pick Szeged, a Herendi Porcelánmanufaktúra és a Halasi Csipke is, de annak feladata az uniós tagságra való felkészülés volt. Akkor a résztvevő cégek egy közös ajándékkosarat is létrehoztak a termékeikből.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.