Százmilliárdos nagyságrendű alárendelt kölcsönt kaphatnak a takarékok

Orbán Viktor miniszterelnök ezt megelőzően a fórumon bejelentette: szeretnének a magyar takarékszövetkezeteknek nagyobb szerepet szánni az ország pénzügyi vérkeringésében. Erre az Új Széchenyi Terv, az önkormányzati finanszírozás, az agrártámogatások közvetítése, valamint a pályázati rendszerek finanszírozása terén lát lehetőséget. Azoknál a takarékszövetkezeteknél, amelyeknél ez a „várható, fokozott aktivitás” tőkét igényel, a kormány készen áll arra, hogy hosszú futamidejű kölcsöntőkét biztosítson. Mint azt az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöki posztját is betöltő Demján Sándor kifejtette, míg száz évvel ezelőtt 2.400 hitelszövetkezet működött Magyarországon, 43 százalékos piaci részesedéssel, ma már csak 5 százalék körüli a takarékszövetkezetek részesedése, ellentétes folyamat zajlott le, mint Európa más országaiban, ahol ezek a hitelintézetek 20-40 százalékkal részesednek a bankpiacból. A takarékszövetkezetek a háztartási betétek piacából 18-20 százalékot hasítanak ki, ám tőkeproblémák miatt csak forrásaik 40 százalékát tudják hitelként kihelyezni, kénytelenek államkötvényekben és a bankközi piacon elhelyezni. Hangsúlyozta: fontos volna, hogy olyan szabályozók szülessenek, amelyek segítenék az uniós átlaghoz való felzárkózást, e nélkül ugyanis a takarékszövetkezetek nem tudják állni a versenyt. Demján Sándor kiemelte, hogy Magyarországon jól működő bankrendszer van, amelyet a válság alatt sem kellett kisegíteni, a takarékszövetkezetek likviditása pedig kiemelkedő volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.