Szeptembertől agrár-környezetgazdálkodási kötelezettségek

Öt évre az EMVA-ból mintegy 1,137 milliárd euró – azaz 300 milliárd forint körüli összeg – áll rendelkezésre az agrár-környezetgazdálkodási program támogatására. A programba bevont földterületeken 5 éven keresztül be kell tartani az idevonatkozó – a szaktárca által kiadott – rendeletben foglalt jogosultsági feltételeket a kérelmező (aki egyben a valós földhasználó) és a célprogram előírásait. Így szeptember 1-től kezdve azokon a területeken, amelyeket a támogatási kérelemben megjelöltek a gazdálkodók, az igényelt célprogram előírásai szerint kell gazdálkodniuk, és meg kell felelni a jogosultsági feltételeknek is.

Jogosultsági feltételek

Ilyen jogosultsági feltétel például, hogy a programba bevonni kívánt területek esetében szerepeljen a kérelmező – aki egyben a valós földhasználó – a földhasználati nyilvántartásban. A célprogram előírásai többek között szerepel például ültetvények esetén a madárodúk szeptemberi kihelyezése, bizonyos gyümölcskultúrák esetén pedig az őszi levélanalízis elvégeztetése. De szeptember 1-től a programba bevonni kívánt területeken csakis olyan növényvédő szerek használhatók, melyeket az FVM Irányító Hatóság közleményében az adott célprogramban engedélyez. A gazdálkodási naplót is szeptember 1-től kell vezetni.

Több, mint 2 millió hektárt vonnának be

Mintegy 25.000 gazdálkodó nyújtotta be kérelmét a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) finanszírozott agrár-környezetgazdálkodási támogatásra. Az MVH-hoz beérkezett kérelmekből kiderült, hogy a gazdálkodók mintegy 2.260.000 hektár területet kívánnak a programba bevonni.

Önkéntes kötelezettségek

Az önként vállalt kötelezettségeket a gazdálkodóknak mindazon területeken be kell tartaniuk, amelyeket a támogatási kérelemben megjelöltek, abban az esetben is, ha támogatási határozattal még nem rendelkeznek. Csak így biztosítható az, hogy a gazdálkodó az összes programba bekerülő területén, minden feltételnek megfeleljen, s az ellenőrzések során ne legyen szükség szankció kiszabására.

Készült az Európai Unió, a Magyar Köztársaság Kormánya és az ÚMVP irányító hatóságának támogatásával.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.