Szigligeten egyszerre három szállodát akarnak

Tavaly vette át az önkormányzat a Balaton várnak is nevezett szigligeti vár üzemeltetését, amelynek az idén eddig 14 százalékkal emelkedett a forgalma. A polgármester szerint a programok gyarapodásának, a nagyobb reklámnak és a magyar vendégszám-növekedésnek köszönhető, hogy már több mint 120 ezer ember látogatta meg a XIII. században épült, páratlan panorámájú várat. Szigliget standjának forgalma az idén 18 százalékkal nőtt a korábbi évhez képest, amely szintén azt mutatja, nő a tóparti település népszerűsége. Emiatt viszont egyre égetőbb a probléma, hogy nincs elegendő és megfelelő szálláshely a Várhegy alá épült faluban. A tóparti település alig ezer lakosa 360 ingatlanban él, de háromszor ennyi az üdülő-ingatlanok száma. A turistákat magánszálláshelyeken tudják fogadni, ami azt is jelenti, hogy például egy busszal érkező csoportot nem lehet egyidejűleg egy helyen elszállásolni, a luxus igényeket pedig nem tudják kielégíteni – derült ki a polgármester szavaiból. Szerinte települése fellendülésének legbiztosabb jele, hogy egyszerre három helyi kötődésű magyar befektető is fantáziát lát négy- és ötcsillagos szállodák építésében Szigligeten. A helyi kötődés azért is fontos, mert így törekszenek arra a befektetők, hogy kövessék a település műemlékeinek stílusát, és óvják természeti értékeit, betartva a szigorú helyi építési korlátokat. A maximum kétszintes, ezért legfeljebb 200 férőhelyes szállodák látványtervei már elkészültek, és folyamatban van a település rendezési tervének módosítása, szinkronban a fejlesztési elképzelésekkel. A polgármester szerint az építkezések jövőre megkezdődhetnek, és az egy-két éven belül megépülő szállodák újabb lendületet adhatnak a minőségi turizmusnak a Balatonnál, tovább növelve Szigliget népszerűségét. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.