Szigorúbb intézkedéseket sürget a szaktárcától a VHT

Ezt Menczel Lászlóné, a VHT titkára mondta. A VHT azért sürget az eddiginél szigorúbb intézkedéseket, mert a dioxinszennyezés miatt a hazai termelők jelentős árveszteséget szenvedtek el az elmúlt napokban. Mindez annál is inkább fontos, mivel maga a botrány nem érintette Magyarországot közvetlenül. A szakember közölte: az ügyben érintett német tartományokban a helyzet áttekinthetetlen, a fogyasztók bizalma megingott és emiatt mind a termelői, mind a fogyasztói árak jelentős mértékben csökkentek az Európai Unióban. Így a magyar termelőktől is lényegesen alacsonyabb áron vásárolják meg az alapanyagot a feldolgozók mint korábban. Az áresés mértéke kilogrammonként elérte a 10 százalékot, 25-30 forintot. Így az élősertés átvételi ára már nem haladja meg a kilogrammonkénti 300 forintot, ami a 2007-es árszintnek felel meg. A VHT-nál úgy vélik: a helyzet javítása érdekében a magyar előállítású húsok fogyasztásának ösztönzésére van szükség. Fel kell hívni a magyar vásárlók figyelmét, hogy elsősorban a biztonságot garantáló hazai előállítású termékeket vásároljanak. Menczel Lászlóné mindehhez hozzátette: a KSH adatai szerint évente mintegy 100 ezer tonna sertéshús érkezik az országba, amelynek egyharmada félsertés, kétharmada darabolt hús. Annak érdekében, hogy a helyzet érdemben változzék a VHT levelet írt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternek és Kardeván Endrének, az élelmiszerbiztonságért felelős államtitkárnak, hogy a tárca rendeljen el szigorúbb nyomon követést a húsbehozatal ügyében, valamint promóciós akcióval segítse a magyar előállítású húsok és hústermékek eladását. A szakmaközi szervezet levelében többek között külön marketingkeret – ez legalább 50-70 millió forintot jelentene – meghatározását kéri Fazekas Sándortól a magyar eredetű sertéshús termékek népszerűsítésére és keresletösztönzésére. Emellett javasolja a VHT, hogy minden kereskedelmi egységben a hazai és az import eredetű termékeket jól láthatóan különítsék el egymástól. Továbbá szorgalmazzák azt is, hogy a hatóságok fogyasztóvédő szervezetek ellenőrzéseik során a nyomon-követhetőségi kritériumokat kiemelten kezeljék és amennyiben hiányosságokat tapasztalnak, úgy valóban visszatartó szankciókat alkalmazzanak. A hazai sertés-termékpálya már semmilyen „további megingást nem tud elviselni végzetes következmények nélkül” – húzta alá Menczel Lászlóné.

Vélemény, hozzászólás?