Szlovéniában is nagyon sok cukrot vesznek a magyarok
A magyar határtól alig néhány kilométerre fekvő Lendván a diszkont üzletekben 20-30 kilogrammos tételekben vásárolták a kristálycukrot a magyarországi vevők. Egy Lentiből érkezett házaspár éppen két nagy dobozt pakolt autójuk csomagtartójába, miközben elmondták: az elmúlt hetek magyarországi drágulásai után megéri az adott üzletben 77 centért (nagyjából 210 forintért) kínált kristálycukorból nagyobb mennyiséget vinni. Legutóbb januárban tértek át Lendvára egy nagybevásárlás kedvéért, de hangsúlyozták, hogy érdemes odafigyelni az árakra, mert sok minden olcsóbb. Az egyik német diszkontlánc helyi üzletében például a legolcsóbb étolaj literje 1,19 euró (320 forint), a liszt pedig 0,39 centbe (105 forintba) kerül kilogrammonként. Egy szintén Lentiből érkezett fiatal hölgy ezúttal csak üdítőitalokat pakolt a csomagtartójába, de elmondta, hogy rendszeresen Szlovéniában vásárol. A cukor most valóban „sláger” lett, egy gazdálkodó ismerőse nemrég három tonnányit vásárolt az egyik lendvai üzletben. Nemcsak a diszkont áruházakból viszik nagy mennyiségben az élelmiszert a magyar vevők, hanem más kereskedelmi egységekből is. A lendvai Fő utcán található a magyar-szlovén vegyes tulajdonban lévő Hungarikum elnevezésű üzlet, ahol 90 százalékban kizárólag magyar árukat árusítanak, áraik viszont jócskán alatta maradnak a magyarországiaknak. A különbség leginkább abból adódik, hogy a magyarországi 25 százalékos általános forgalmi adóval szemben Szlovéniában 8,5 százalék az élelmiszerek és italok áfája. A szeszes italok vagy a vegyi áruk árára 20 százalékos forgalmi adót kell számítani. Az egyik legismertebb márkájú magyarországi napraforgó étolajnak most éppen 1,93 euró (520 forint) az ára, egy másik fajta literjét azonban 1,38 euróért (nagyjából 375 forintért) adják. A magyar gyártmányú kristálycukor most pontosan egy euró (270 forint), az egyik legkedveltebb magyar malom lisztjét pedig 0,55 centért (150 forintért) árusítják. Bár az árak a magyarországi beszerzési árak emelkedése miatt náluk is folyamatosan nőnek, azonban így sem ritka, hogy raklapnyi mennyiséget kérnek a magyar vevők ezekből az alapcikkekből. A szlovéniai Lendván egyébként nemcsak magyar vevőkkel találkozni, sokkal több a horvát vásárló. A közeli Csáktornyán ugyanis magasabbak az árak, az áfa ott 23 százalék ezekre a termékekre. A horvát városban egy szintén német tulajdonú áruházban a cukor kilogrammonként 7,29 kunába (265 forintba) kerül, a lisztért 0,39 kunát (140 forintot) kérnek, míg a legolcsóbb étolajnak 10,49 kuna (380 forint) literje. A vámosok tapasztalatai szerint a közel azonos árak miatt magyarok nem járnak bevásárolni Horvátországba.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.