Szőlőtelepítési jog vásárolható az MVH-tól

Az érdeklődők ez év végéig juttathatják el igényeiket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. Minimum 20 ezer, maximum 150 ezer forintba kerül egy hektárnyi borszőlő újratelepítési joga. Ez mintegy 5 ezer hektárnyi területre vonatkozik. A jogosultság három évig használható fel. Minderről a napokban tett közzé közleményt az MVH – jelzi a köztestület. Előfordulhat azonban olyan speciális eset is – ilyen például a fiatal gazdálkodók segítése -, hogy nem kell fizetni az újratelepítési jogért. Ez esetben a kérelemhez csatolni kell a fiatal gazda támogatási határozatot, vagy kizárólag a forráshiány miatti elutasításról szóló döntés másolatát kell mellékelni. Az MVH most azon területekre vonatkozó jogot hirdette meg, amelyek tulajdonosai meghatározott ideig nem éltek az újratelepítés jogával és a jog átszállt az MVH által vezetett úgynevezett jogtartalékba. Ezek a termelők korábban – 1996-2004 között – kivágták szőlőjüket, s ezzel egyben megszerezték az említett jogot új, a kivágottal azonos nagyságú ültetvény telepítésére. De 2010 nyaráig nem éltek vele, így az automatikusan átszállt az államra. Azoknak, akik most vásárolnak újratelepítési jogot, legkésőbb két borpiaci év végéig kell elvégezniük a borszőlő-telepítését. A vásárolt jog egyébként nem átruházható. A tovább részleteket az MVH honlapján találhatják meg az érdeklődők – tartalmazza a Magyar Agrárkamara tájékoztatója.

Vélemény, hozzászólás?