Támogatással fejlesztette baromfitelepét a Her-Csi-Hús
Tavaly a teljes magyarországi baromfitermelés 427 ezer tonna volt, s bár országos szinten a teljes baromfitermelés 2,2 százalékkal csökkent, a vágóbaromfi-termelés valamivel több, mint felét adó vágócsirke felvásárolt mennyisége azonban nem változott jelentősen az előző évhez képest. A csirkehúsok belföldi értékesítése is mindössze 0,7 százalékkal nőtt 2008-hoz viszonyítva.
Növelték a kapacitást és korszerűsítettek
A Her-Csi-Hús Kft. a mezőfalvai telepet összesen 300 millió forintos beruházással fejlesztette, 150 millió forintos támogatás mellett, sikeresen pályázva az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) Állattartó Telepek Korszerűsítése jogcímére. A beruházást az ügyvezető fia, ifjabb Oláh István vezényelte le.A telepen található 12 istállóból 7 üzemelt 2010 márciusáig. A beruházással az istállók új tetőszigetelést kaptak, padozatukat is felújították, új etető- és itatórendszereket is beszereltek, korszerűsítették a szellőzést, és megoldották a hűtést. A fejlesztés előtt a mezőfalvai telepen 80 ezer csirkét tudtak egy turnusban felnevelni, most pedig 180 ezret, ezen a telepen is vannak – ahogyan a cég többi telepén is – boldog csirkék, a Her-Csi-Hús Kft. Magyarországon elsőként és egyedülálló módon bevezetett állatjóléti programja keretében.
A jövedelmezőség lehetővé teszi a fejlesztést
A Her-Csi-Hús Kft. számára 2009 rekordév volt a feldolgozásban. A baromfipiac csökkenése ellenére 21.000 tonna felett dolgoztak fel csirkét élősúlyban, míg korábban a 20.000 tonnát éppen csak közelítették éves szinten. A cég árbevétele 9,5 milliárd forint körüli volt, 10 százalékkal nagyobb az előző évinél. Eredménye 120-140 millió forint volt. Ez másfél százalék körüli jövedelmezőségi arányt jelent árbevétel-arányosan, kevesebbet, mint a 3 százalékos élelmiszeripari átlag. „Ez a jövedelmezőségi szint nem engedi meg ugyan az akvizíciókat – amelyekre egyébként a globalizáció készteti a vállalkozásokat -, de fejlesztésre elegendő” – mondta az ügyvezető.
Megnevezés | 2008 | 2009 | 2009/2008 |
Értékesítés nettó árbevétele (eFt) | 8.996.282 | 9.570.040 | 106,38 % |
Ebből: export értékesítés nettó árbevétele (eFt) | 651.227 | 825.465 | 126,76 % |
Adózás előtti eredmény (eFt) | -202.487 | 142.408 | – |
Értékesített csirkehús (tonna) | 11.706 | 12.461 | 106,45 % |
Húskészítmények értékesítése (tonna) | 4.097 | 4.771 | 116,45 % |
A magyarországi brojlercsirke-piacon körülbelül 10 százalékos részesedéssel rendelkező Her-Csi-Hús Kft.-nél kezd is összeállni a teljes baromfi vertikum. A cég hernádi üzemében 10 millió csirkét vágnak évente, s 6.000 tonna húskészítményt gyártó üzeme mellett van már évi 104 ezres szülőpár állománya és saját baromfi keltetője is, amelyben éves szinten 12 millió tojást keltetnek. Ezek mellé 2007-ben vettek négy baromfitelepet. Ezeken a telepeken – Mezőfalván, Szabadegyházán, Hernádon és Győrben – 3 millió csirkét nevelnek évente, a többi alapanyagot szerződött partnereiktől vásárolják.
A legnagyobb állattenyésztési ágazat
„Olyan meghívásokat fogadtam el eddig, amelyekkel jelezni tudtam: az állattenyésztés az új minisztérium, a nemzeti együttműködés kormánya számára nagyon fontos. Résztvettem már egy szarvasmarha telep rekonstrukció átadásán, egy sertéstelepi rekonstrukció avatásán és a következő a baromfi, amely most így sorrendben ugyan a harmadik, de nagyságredileg már az első az állattenyésztési ágazatok között” – mondta a mezőfalvai baromfitelep átadásán Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárügyekért felelős államtitkára.
Kifejtette: Magyarországon az egy főre jutó, évi 63 kilogrammos hazai húsellátás több mint felét, 34 kilogrammot a baromfiágazat adja. A múlt évben a magyar mezőgazdaság teljes bruttó kibocsátásának a 37 százalékát adta az állattenyésztés, ebből a baromfiágazat 14,3 százalékot. Ezzel a legnagyobb állattenyésztési ágazattá vált, megelőzve a sertéságazatot.
A Pest Megyei Közgyűlés elnöke „jó szívvel” ajánlotta a céget
Szűcs Lajos, a Pest Megyei közgyűlés elnöke, a dabasi körzet országyűlési képviselője szerint a mezőfalvai beruházás is mutatja, hová tud eljutni egy-egy családi vállalkozás. Utalt a Her-Csi-Hús tulajdonosainak munkamegosztására – Az egyik kivitelező, a Gomép Kft. is csalási vállakozásként indult – hívta fel a figyelmet. A mezőfalvaiaknak „jó szívvel” ajánlotta a „Boldog Ccsirke” pogramot elindított Her-Csi-Hús Kft., mondván: jó munkahelyük lesz és megfelelő életkörülményeik. Ma Magyarországon és a világban csak olyan terméket lehet eladni, ami már jó minőségű. Az eladáshoz megfelelő termelékenység és marketing is szükséges, a hernádi csirkések sikerre „ítélt” régi hagyományának azonban ez is része – tette hozzá Szűcs Lajos.
A mezőfalvai telepen már a XIX. században is gazdálkodtak
A Her-Csi-Hús mezőfalvi telephelyen korábban is baromfitenyésztés folyt: a Mezőfalva külterületén található Ménesmajorban ciszterci rendi szerzetesek még a XIX. Század első felében alakították ki azt az átfogó majorsági gazdálkodási egységet, amelynek építészeti emlékei szinte érintetlenül fennmaradtak napjainkig. A rendtől a második világháború után vették el Ménesmajort és a hozzá tartozó földeket, amelyek a Mezőfalvai Állami Gazdaság tulajdonába kerültek. A cég privatizációjával a tízhektáros terület a rajta lévő épületekkel együtt a Mezőfalvai Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Rt. Tulajdonába került.
A tevékenységét 1965-ben kezdett Mezőfalvi Mezőgazdasági Kombinát 1985-ig tojótyúkot tartott a telepen, tojótelepként működtette. A hatvanas-hetvenes években még a gyümölcstermesztés, a baromfi- és a juhtenyésztés központja volt a gazdaságon belül a Ménesmajor, de a rendszerváltozás környékén egyre csökkent a szerepe, majd 1985-ben meg is szűnt a termelés. Az MgTSz, illetve jogutódja 1985-től 1993-ig szüneteltette tevékenységét a telepen, amelynek üzemeltetését a budapesti OVO Baromfi Kft. vette át, s baromfi nevelő telepként üzemeltette tovább. Az OVO Baromfi Kft. a telepet bérbeadta 2006. 09. 20-tól egy évre a Kanizsa-Brojler Egyéni Cégnek. A Her-Csi-Hús Kft. 2007. 08. 20-tól tulajdonosa a telepnek, amelyet a szintén Her-Csi-Hús tulajdonban lévő, Hercsi-Agro Kft. bérel.
A CÉGRŐL:
A Her-Csi-Hús Kft. (www.hercsihus.hu) a baromfiipar meghatározó résztvevőjeként Magyarország negyedik csirkefeldolgozó vállalata, részesedése a csirkepiacon közel 10 százalék. A céget 1992-ben alapították, két család többségi tulajdonába került a jogelőd állami termelőszövetkezet magánosításából. A Her-Csi-Hús Kft.-nél évi 300-500 millió forintot költenek fejlesztésre. A húskészítmény gyártás a 30 százalékos arányt megközelítő értékben fejlődött az utóbbi években. A cég elsőként vezette be Magyarországon tavaly Bocsi állatjóléti nevelési rendszerét. A bocsiként értékesített termékek az ipari és a szabadtartás baromfi közötti piaci rést töltik be. A cég első számú friss baromfi beszállítója a magyarországi Spar és Metro csoportnak, s több más multinacionális és hazai élelmiszer kereskedelmi lánc beszállítója. Termékeit az Európai Unió számos országába – többek között Angliába, Ausztriába, Olaszországba, Svájcba, Németországba – szállítja.
Írta: Tóth László Levente
Fotó: Ferenczy László
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.