Tavaly 60 százalékkal zuhant a lízingpiac

Az elmúlt évben a szövetség tagcégei által finanszírozott összeg 1.203,042 milliárd forintot tett ki. A lízingszövetség szerint a tavalyi jelentős piaci visszaesés ellenére a szövetség tagjai mégsem zárták eredménytelenül az évet, mivel számos olyan, évek óta húzódó jogszabályváltozást sikerült elérni, amelyek lehetővé tették, hogy megszűnjön a lízing évtizedes versenyhátránya a többi finanszírozási formával szemben. A Magyar Lízingszövetség adatai alapján a legnagyobb visszaesést továbbra is az ingatlan- és a gépjármű-finanszírozás szenvedte el tavaly, az előbbi 69 százalékos, míg az utóbbi 67 százalékos csökkenést könyvelt el éves szinten, azonban mindkét szegmensben erősödött a piac a tavalyi utolsó negyedévben. A lízingpiacon 2009 első három hónapjában 125,425 milliárd forint volt a finanszírozott összeg, a második negyedévben 98,727 milliárd forint, a harmadik negyedévben 99,589 milliárd forint, a tavalyi utolsó negyedévben 144,345 milliárd forintot helyeztek ki a lízingszövetség tagcégei. Az ingatlanlízing szegmensben a 2008 utolsó negyedévében kihelyezett 43,909 milliárd forinthoz képest 2009 negyedik negyedévében csak 21,866 milliárd forintot finanszíroztak, és csökkent a lakossági ügyfelek aránya is. A másik rosszul teljesítő lízingágazat az autófinanszírozás, itt a 2008-as negyedik negyedévben finanszírozott 127,223 milliárd forinthoz képest tavaly október-decemberben ez az összeg 50,257 milliárd forintra csökkent. A gépjármű finanszírozásban folyamatosan nő a középtávú kihelyezések aránya, az ingatlanlízing területén továbbra is a hosszú lejáratú szerződések vannak többségben. A haszongépjárműveknél javulás érzékelhető az előző negyedévekhez képest: a finanszírozott érték 59 százalékkal mérséklődött a tavalyi utolsó negyedévben, szemben a harmadik negyedévben tapasztalt 65 százalékos visszaeséssel. A flottafinanszírozás területén értékben maradt az előző időszakban is tapasztalt 55 százalékos negyedévi visszaesés. A lízingpiacon a legjobban teljesítő ágazat a gép- és berendezés finanszírozás volt, a gépek és berendezések piacán csupán 21,5 százalékos visszaesés volt az utolsó negyedévben a finanszírozott értéket tekintve, szemben az év első kilenc hónapjában észlelt 46 százalékos csökkenéshez képest, azaz éves szinten csupán 37 százalékos a csökkenés 2008-hoz képest. A kihelyezett összeg az utolsó negyedévben kereken 48 milliárd forintot tett ki. „A lízingpiac jövője nagyban függ az autópiac alakulásától, mivel ez a szegmens több mint 50 százalékos részesedéssel rendelkezik a teljes piacon belül. A szigorú devizahitel korlátozások tovább rontottak a helyzeten, az ügyfelek mintegy felét ellehetetlenítik az új szabályok. A javuló makrogazdasági mutatóknak köszönhetően a flotta-és az ingatlan üzletág bővülésére számítunk idén” – hangsúlyozta Hordós Zoltán (képünkön), a lízingszövetség elnöke. Az elnök elmondta: következő hónapokban főleg a kis- és középvállalkozói szektorra koncentrálnak a lízingcégek, mert úgy gondolják, hogy a hazai vállalkozások beruházásai számára a lízing jelenti az egyetlen megoldást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.