Tavasszal kezdődhet a villányi elkerülő út építése

A Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség közleménye szerint a regionális operatív program keretében készülő több mint 4,2 kilométer hosszú útszakasz tervének támogatásáról a közelmúltban született döntés. A Villányt jelenleg átszelő út mellett, új nyomvonalon megépülő elkerülő jelentősége abban áll, hogy Villány turisták által is kedvelt belterülete mentesül a ma igen jelentős nehézgépjármű forgalomtól. Számítások szerint a napi járműforgalom a harmadára csökken. Jelenleg az 5701. jelű, Bóly térségéből induló és közel 3 km hosszú villányi belterületi szakaszon áthaladó összekötő úton bonyolódik a a Duna-Dráva Cement Kft. beremendi gyáregységének tehergépjármű forgalma. Az intenzív forgalom a város lakóit fokozott balesetveszélynek, elviselhetetlen zaj-, rezgés- és légszennyezésnek teszi ki. A napi közel 4.000 áthaladó jármű közül a nehézjárművek részaránya megközelíti a 25 százalékot. A teherforgalom okozta negatív környezeti hatások ne csak a településen élőket, de jelentős számban a térségbe látogató turistákat is sújtják. A folyamatosan növekvő forgalom veszélyezteti a település főutcáján kétoldalt sorakozó hangulatos, műemléki védelem alatt álló pincéket, présházakat, és idővel a város vonzerejének csökkenését eredményezheti. A Dél-dunántúli régió mellékútvonal-hálózata amúgy is rossz állapotú és hiányosan kiépített, az útburkolatok több mint 50 százaléka tervezett élettartama végén, vagy azon túl van.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.