Tésztaüzemet avattak Verpeléten

Horváth László elmondta, az Európai Unió és a magyar állam több mint 400 millió forinttal támogatta a beruházást az Észak-magyarországi Operatív Program keretében. A kínai tulajdonú Asiafood Kft. április 1-jétől hetven fővel indítja be a termelést, majd az év végére a tervek szerint 250-re is emelkedhet az alkalmazotti létszám. Horváth László elmondta: a munkahelyteremtés különösen fontos a 17 százalékos munkanélküliséggel küszködő térségben. A település lakóinak hatoda álláskereső, a községből például 504-en jelentkeztek az új üzem munkaerő-toborzásán. Az 5.400 négyzetméteres gyártócsarnok a volt verpeléti laktanya területén kapott helyet. A 3,2 hektáros területet az önkormányzat jelképes, hektáronkénti ezer forintos áron biztosította a befektető részére. A településen a rendszerváltás óta keresik a munkahelyteremtés lehetőségét. Ezért nyilvánította iparterületté a volt laktanyát az önkormányzat. Két évtizeddel ezelőtt több száz munkahely tűnt el a községben a helyi termelőszövetkezet az ÁFÉSZ központ és a honvédségi bázis megszűnésével.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.