Több az aszú a vártnál a Tokaj-hegyalján

A vezérigazgató emlékezetett arra, hogy az idei év kezdete nem kecsegtetett jó szőlőterméssel, a hűvös, csapadékos időjárás a tőkéket is megviselte. Egy kicsit azonban kárpótolta is a késői száraz ősszel, így több lett az aszú a tavalyihoz képest. Magyarázatként rámutatott: az aszúsodás a nemes rothadás folyamatában a fő szerepet a botritisz gomba játssza, ez indítja be az aszúsodást és alakítja át a szőlőszemeket. E folyamatnak a száraz idő, a hosszú vénasszonyok nyara kedvez, de előtte kell egy kis csapadék, amiben idén nem volt hiány – fűzte hozzá. Mint mondta, a szüret kezdetén úgy látták, nem lesz semmi idén a bortermésből, az aszúsodásnak kedvező időjárásnak köszönhetően azonban a helyzet pozitív irányba fordult. A sok csapadék hatására a botritisz károkat is okozott, még a fürtöt is megtámadta, visszavetette a termést. Ami viszont megmaradt, az most szépen aszúsodott, fokban is jó értékeket mutat. Első- és másodosztályúként jelezték a szemeket, így ígéretes, szép aszús év az idei. A savtartalom is megfelelő a tokaji borokhoz, – a sok eső miatt – ami azért szükséges, hogy hosszú évekig tudják érlelni a nedűt. Hozzátette: háromszoros mennyiséget vásároltak fel a tervhez képest az aszúszemekből, de ez a mennyiség még mindig kevesebb egy átlagos évhez viszonyítva. Értékelése szerint az idei bortermés közepes évjáratnak mondható. Emlékeztetett arra, hogy a 2008-as esztendő nagyon kedvezett a szőlőnek, akkor sok is volt és a minőség is megfelelő volt. A vezérigazgató úgy látja, a készletük pontosan kiadja azt, amit el tudnak adni. Megjegyezte: láthatóan, van egyfajta túlkínálat a piacon, de a Tokaj-hegyalján termő borok kedveltek. Előzetesen 400 mázsa körüli aszúra számítottak, aztán 700 mázsát vásároltak fel. Az első osztályú aszúért kilónként 1.300 forintot fizettek, az 55-60 fok közötti másodosztályúért 1.100, az 50-55 fok közötti aszúért 900 forintot. Idén is zömmel az 55-60 fok közötti aszú volt túlsúlyban. A borvidéken összességében becslésük szerint mintegy ezer mázsa aszút vásároltak fel. Ez nem azt jelenti, hogy nincs már több aszú Tokaj-hegyalján, hanem azt, hogy a felvásárlás befejeződött, már csak azok szüretelnek aszút, akik maguknak termelnek és nem eladásra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.