Tovább emelkedhet a minőségi termékek aránya a húsvéti édességek piacán

Hozzátette: 2010-ben még 71 százalék volt a csokoládéból készült termékek aránya a húsvéti édesség-eladásokban, míg a múlt évben már elérte a 77 százalékot. Sánta Sándor arra számít, hogy az idén várhatóan néhány százalékkal tovább nő a minőségi termékek eladása, és tovább szorul vissza a bevonó masszából készült édességek aránya. Az elnök szerint a húsvéti forgalom értékben meghaladhatja a 3 milliárd forintot, a bővülést azonban elsősorban a népegészségügyi termékadó bevezetése okozza, amely kilogrammonként mintegy 10-15 százalékos, 130 forintos drágulást okozott a termékkörben. Ugyanakkor a szakember szerint az emelkedő árak várhatóan mintegy 10 százalékkal csökkentik a fogyasztást, így a húsvéti édességforgalom nem éri majd el a múlt évi 850 tonna körüli mennyiséget. A Nielsen piackutató szerint az előző időszakban évről évre csökkenő forgalmat regisztráltak, tavaly változott csak kedvezően a trend: 2011-ben 11 százalékkal nőtt, csaknem elérte a 3 milliárd forintot a húsvéti édességek és ajándékcsomagok kiskereskedelmi forgalma. A mennyiség az egy évvel korábbit 7 százalékkal haladta meg, 850 tonna felett volt az eladott csokoládé tojások, nyulak, más édességek és ajándékcsomagok mennyisége. Ebből a Nielsen adatai szerint a csokoládé figurák aránya összesen 85 százalék volt, ahogyan egy évvel korábban is. Legnépszerűbb évekig a csokoládétojás volt, az utóbbi két év húsvéti szezonjában azonban a nyúl „került az élre”, legalábbis értékben. Tavaly a csokinyúl piaci részesedése 39, a tojásé 38 százalék voltot ért el. A Nielsen szerint tovább nőtt a kereslet tejcsokoládé iránt. Mennyiségben már 66 százalékkal részesedett az eladásból, a legutóbbi ünnepi időszak alatt. Az étcsokoládé részaránya 8 százalékra emelkedett. A piackutató szerint a tejcsokoládé előretörésének fő oka, hogy a kisebb, elsősorban a mogyoróból, vagy dióból készült nugátra koncentráló gyártók egy része kevesebbet értékesített. Ugyanakkor erősödött több nagy édesipari vállalat, amely elsősorban minőségi tejcsokoládékkal célozza meg a vásárlókat. A Nestlé Hungária Kft. az idei szezonra mintegy 1.300 tonna húsvéti csokoládé figurát gyártott a diósgyőri üzemben, ez mintegy 5-10 százalékos termelésnövekedés az előző évhez képest. Ennek 80 százalékát – több mint kétmilliárd forint értékben – kifejezetten exportra termelte a cég, három kontinens 20 országába. A diósgyőri üzem a Nestlé egyetlen kizárólag csokoládéfigurákra specializálódott gyártóegysége: főként a húsvéti és a karácsonyi szezonra készít üreges csokoládét, de egyre nagyobb mennyiségben egyéb figurák is készülnek a gyárban. Ezekből a termékekből évente összesen közel 3.000 tonnát gyártanak, az exporttermékek aránya 80-85 százalék. Tavaly összesen 73,5 millió darab figurát készítettek – a legkisebb 9 grammostól egészen a 245 grammos kiszerelésig.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.