Túlzott deficit miatt uniós eljárás újabb kilenc EU-tagállam ellen

A 27 uniós ország közül így már 20 ellen folyik majd eljárás a hiánynak a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított 3 százalékosnál magasabb szintje miatt. Németország mellett Ausztria, Belgium, Csehország, Olaszország, Hollandia, Portugália, Szlovákia és Szlovénia kapott intést Brüsszeltől, jóllehet Joaquín Almunia pénzügyi biztos azt is jelezte: a bizottság továbbra is megérti, hogy a nemzetközi pénzügyi válság miatt támogatni kell a gazdaságot a tagországokban az élénkülés kezdetéig. A bizottságnak kötelessége jogi lépéseket tenni, ha az államháztartási hiány eléri az említett szintet, ugyanakkor a válság miatt annyiban módosított eddigi gyakorlatán, hogy nem siet határidőt szabni a deficit leszorítására, illetve a szokásosnál hosszabb időszakot engedélyez a kiigazításra, függővé téve azt válság alakulásától is. Korábbi döntések alapján Görögországnak jövőre, Magyarországnak, Litvániának és Romániának 2011 végére, Franciaországnak, Lengyelországnak és Spanyolországnak 2012-re, Írországnak pedig 2013-ra kell az előírt szintre csökkentenie hiányát. Franciaország, Málta és Lettország ellen is folyik szabálysértési eljárás a túlzott deficit miatt.

Vélemény, hozzászólás?