Ukrajnában mégsem döntöttek a gabonastopról

Az ukrán gazdasági minisztérium szóvivője azt mondta, hogy a kérdést a kormány augusztus 25-ikei ülésén vitatják meg. Előzetes számítások szerint a rendkívüli szárazság miatt 40 százalékkal lehet kisebb a gabonatermés idén Ukrajnában az előző évinél. Mikola Priszjazsnyuk ukrán agrárminiszter kedden azt mondta, hogy az elképzelések szerint szeptember 1-től az év végéig 2,5 millió tonnában maximálnák a búza és az árpa kivitelét. Árpából a világ legnagyobb exportőre Ukrajna, a búzakivitelt tekintve a hatodik helyen áll. Tavaly – azaz a júniussal véget ért betakarítási évben – Ukrajna 9,3 millió tonna búzát, és 6,2 millió tonna árpát adott el külföldön. Az ukrán mezőgazdasági minisztérium név nélkül nyilatkozó egyik illetékese július közepén arról számolt be, hogy Ukrajna 42,2 millió tonnára rontotta idei gabonatermés-várakozását a korábbi 45,5 millió tonnáról.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.