Várni kell a pálinkafőzéssel

A törvényt a parlament elfogadta, de Lezsák Sándor (képünkön), az Országgyűlés alelnöke várhatóan augusztus hatodikán írja alá, ezután kerülhet csak a köztársasági elnök elé, akinek szintén alá kell azt írnia, mielőtt a Magyar Közlönyben megjelenik. A törvény pedig csak a közlönyben történő közzétételt követő 45. napon lép hatályba. A televíziók idézték a Kormányszóvivői Iroda tájékoztatását, amely szerint ugyanígy Lezsák Sándor és Schmitt Pál köztársasági elnök aláírására vár a kisadókra vonatkozó törvény, melyben a vendéglátósok televíziókra vonatkozó üzemben tartási díját törlik el, valamint a módosított illetéktörvény is. Ez adómentessé teszi a családon belüli gazdaságátadásokat és illetékmentessé teszi a termőföld, tanya, mezőgazdasági termelőtevékenységhez szükséges művelés alól kivont területek, építmények és ingóságok tulajdonának, illetve vagyon értékű jogának megszerzését. A törvény a közzététel után három nappal lép hatályba. A Népszabadság arra figyelmeztet: aki otthon most nekilát a megígért 50 liter pálinka legálisnak hitt lepárlásához, okkal számíthat büntetésre. Ennél lényegesebb jogszabályok is késnek: így a társasági-adókulcs 19-ről 10 százalékra történő, már júliustól esedékes csökkentése 500 millió forintos adóalapig, illetve a háztartásban és a ház körüli munkákban segédkezők jövedelmének adó- és járulékmentessé tétele havi ezerforintos regisztrációs díj megfizetése ellenében. Utóbbinál és az ingatlan-bérbeadást kedvezményessé tevő jogszabálynál az utolsó pillanatban dátumozták át az elsejét 15-ére – írja a lap. Egyes családok tragédiáját tetézheti, hogy az akciótervben meghirdetett egyenes ági öröklés és ajándékozás illetékmentessége is csúszik, így aki a Lezsák–Schmitt-taktikázás idején veszíti el hozzátartozóját, még a régi szabályok szerint kénytelen megfizetni az illetéket – írja a Népszabadság, s tudósított erről az RTL Klub és a Hír TV Híradója. Ugyan a jövedéki törvény módosításának egyes fejezetei augusztus 1-jétől már hatályosak, azonban a jövedéki törvényre vonatkozó változások csak a törvényjavaslat hatálybalépését követő 45. naptól alkalmazhatóak – hívja fel a figyelmet Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP). A VPOP hangsúlyozza: ennek megfelelően a törvénymódosítás hatályba lépéséig magánszemélyek nem főzhetik otthoni körülmények között a pálinkát. Emlékeztetnek: az országgyűlés 2010. július 22-én fogadta el az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról” szóló T/581. számú törvényjavaslatot. Ez tartalmazza egyebek között a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosítását, és bevezeti a magánfőzés fogalmát, valamint tartalmazza az erre vonatkozó szabályokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.