Veszprém megye lakosságának tizenöt százaléka eladósodott
Kovács László ügyvezető közleménye szerint a hiteleiket 90 napnál régebben nem fizetők száma Veszprém megyében 4.200 fő, és ugyanennyi a felmondott hitelszerződések száma, ezért egy átlagos négyfős családot tekintve közel harmincnégyezren kerültek nehéz helyzetbe lakáshitel-tartozásaik miatt. Ha ehhez hozzávesszük az egyéb hitel-, és közüzemi tartozások miatt nehéz helyzetben lévőket, illetve a már végrehajtással szembenézőket, akkor a fizetési gondokkal küzdők száma akár 68 ezret is elérhet. A megye 360 ezres összlakosságára vonatkoztatva ez az arány az országoshoz képest jónak tekinthető – hangsúlyozta Kovács László. Hozzátette: az eladósodottsági mutatóknál mindig a legalsó értékeket veszik figyelembe, ezért a valós arány ennél közel 10 százalékkal nagyobb lehet. Kovács László szerint a megyének helyi szinten kell megbirkóznia a problémával, amit tovább súlyosbít, hogy az önkormányzatok nem rendelkeznek pontos információval a bajba jutottakról. Kovács László elmondta: az önkormányzatokat meglepetésként fogja érni az árverések és a kilakoltatások magas száma, ezért már most számba kellene venniük a rendelkezésre álló önkormányzati ingatlanokat és szociális bérlakásokat, hogy a lakás nélkül maradt adósok elhelyezését meg tudják oldani. Elmondta, hogy folyamatosan egyeztetnek a parlamenti frakciókkal az április 15-én lejáró kilakoltatási moratóriumról, az egyes megyékre vonatkozó első negyedéves eladósodottsági adataikat március végén teszik közzé. A Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodája ingyenes tanácsadást biztosít a hozzájuk fordulók számára.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.