Vidékfejlesztési pénzekre vár a makói döner-gyár

Akteke Yunus ügyvezető elmondta: a sajtóban az utóbbi időben megjelent hírekkel ellentétben, minden rendben halad, a korábbi vállalásaikat teljesítik, csak a támogatás kifizetése akadt meg kissé.

Várakoznak a támogatás kifizetésére

Az első ütemért járó kifizetést még nem kapták meg, melyre márciusi ígéretük van. Ezt a problémát a cég rövid időn belül banki hitellel hidalja át, hogy a 850 millió forintos beruházás üteme ne sérüljön, és az ígéret szerint nyár elejére elkészüljön. A projekt 400 millió forintos uniós támogatással valósul meg, a többit a cég önerejéből biztosítja. A létesítményben már elkészült a gyárépület, és a berendezéseket, gyártósorokat is beszerelte a kivitelező. A beruházás első üteme októberben lezárult, azt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal januárban ellenőrizte és mindent rendben talált. Ennek megfelelően várja a cég most a támogatási összeg kifizetését, mely négy hónapot csúszik, de márciusra az ígéret szerint megkapják – mondta az ügyvezető.

Helyi tenyésztők szállítanak

Makó polgármestere és a Duna Döner Kft. képviselői 2008. május végén írták alá azt a szerződést, amely alapján a török befektető 1,4 hektár területet vett a Makói Ipari Parkban. A 850 millió forintos beruházás során a 2000 négyzetméteres gyárcsarnokban korszerű daraboló és kebab-gyártó üzemet hoznak létre. A cég vállalta, hogy az első szakaszban 60 munkavállalót alkalmaz – kezdetben 30-at és később újabb 30-at -, végül pedig a termeléstől függően tovább is emelheti a létszámot. A termelés a tervek szerint az idén nyár elején kezdődik, s kifejezetten helybeli, illetve térségbeli szakmunkásokat keresnek, sőt vállalják az átképzést és a betanítást is. A tervek szerint a munkaerő mellett az alapanyagot is Magyarországról szerzik be, később szeretnék a marhahúst és a szárnyast is helybeli tenyésztőktől vásárolni. A gyár elsősorban nyugat-európai piacra termel majd, török vendéglőknek fog szállítani.

Az autópálya hozta üzlet

Korábban Buzás Péter a város polgármestere elmondta: a török vállalkozás az első, amelyet az épülő autópálya vonzott a településre. A város minden segítséget megad a gyárnak, hisz az munkahelyet teremt majd sokaknak. Dolgozónként 500 ezer forint támogatást ígért a cégnek, amely így összesen 30 millió forintos önkormányzati támogatásban részesül. Ez a lehetőség egyébként bármelyik betelepülő számára adott. Az 56,5 hektáros makói Ipari Park 1998-ban jött létre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.