Zúdulnak az IVECO a kisautók a piacra

Hozzátette: jóllehet az első nyolc havi magyarországi bevételeik a bázishoz képest 30 százalékkal visszaesve, csak 6 milliárd forintot értek el, tevékenységük, a hatékonyságnövelési intézkedéseknek köszönhetően, nyereséges maradt.

Csökkenő bevétel
Éves szinten a bevétel 8-9 milliárd forint lesz, szemben a tavalyi 12 milliárddal. Az igazgató úgy vélte, az IVECO világszerte jobban vészeli át a válságot, mint a legtöbb versenytársa, s ezért a válság után erősebb-stabilabb pozícióból indul. Gyöngyössy István ezzel kapcsolatban elmondta, a francia, német, és részben az olasz gazdaságban már megindult a fejlődés, ami megmutatkozik a teherautó-megrendelések növekedésében is. Ez a folyamat az igazgató szerint 2010 második felében eléri a kelet-európai térséget, s így a magyar piacot is. Az igazgató az első nyolc hónapról elmondta, jóllehet 50-70 százalékkal az IVECO magyarországi teherautó-eladásai is visszaestek a gazdasági válság, és főként a nemzetközi szállítmányozási piac drasztikus zsugorodása miatt, az alkatrész-eladásokat illetően csak 15-20 százalékos volt a mérséklődés. Az IVECO magyarországi eladásai legkevésbé, mintegy felével a kisteherautó kategóriában estek vissza, s így a 3,5-6 tonna közötti járművekből az első nyolc hónapban mintegy 300-et adtak el.

Középkategóriában nagyobb visszaesés
A középkategóriás, 6,1-15,9 tonnás gépek esetében már nagyobb volt a visszaesés, s a tavalyi 300 helyett csak 100-at adtak el augusztus végéig. A legnagyobb csökkenést a nemzetközi szállítmányozás jelentős mérséklődése miatt a nehéz, 16 tonna feletti járművek eladásban következett be: az IVECO az idén augusztus végéig 58 ilyen teherautót adott el, míg tavaly 320-at. A teljes magyar piacon ebben a kategóriában 3.200-ról 800-ra csökkentek az eladások, s a részesedési sorrendben első egyik német márka is csak mintegy 7 nehézteherautót tud eladni havonta. Gyöngyössy István elmondta, a teljes termékpalettát nézve február-márciusban volt mélyponton a magyar piac, azóta stabilizálódott, s már vannak bizonyos jelei a fellendülés kezdetének is. Ezt az IVECO mindenképpen szeretné kihasználni, s ezért egy új, többféle üzemanyaggal is hajtható környezetkímélő kis- középkategóriás teherautócsaládot kezd el árusítani a magyar piacon is. Az igazgató az idén, az egész évet tekintve hasonló eredményeket vár, mint az első nyolc hónapban, magyarországi tevékenységük továbbra is nyereséges marad. Erről azonban nem árult el adatokat. 

Vélemény, hozzászólás?