Monthly Archives: április 2009
Hűvösebb időben reménykednek a gazdálkodók
A szakember közölte: az elmúlt napokban tapasztalható meleg időjárás sok helyen kiszárította a talaj felső rétegét, ugyanakkor meggyorsította a növények fejlődését, ez utóbb
Új rendeletek az energiaültetvények támogatásáról
Az első rendelet a fásszárú energianövény ültetvények támogatásáról szóló, 2007-ben hozott rendeletet módosítja – a köznyelv ezeket a növényeket hívja energiaerdőnek. A legkisebb
Nagy siker volt a II. Magyar Agrárakadémia
„Az előttünk álló évtizedben az élelmiszer és az édesvíz olyan stratégiai jelentőségű termékké válik a világban, mint ma a kőolaj vagy a földgáz” – mondta Tabajdi Csaba, az Euró
Tovább nőtt a munkanélküliek száma Északon
Az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ által nyilvánosságra hozott adatok szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében az év harmadik hónapjában a nyilvántarto
A Borutak Szövetége is csatlakozott az IKUVÉH-hoz
A MABOSZ fontosnak tartja az együttműködést, mely fellendítheti a borturizmust, illetve a falusi turizmushoz kapcsolódó idegenforgalmat is. Magyarországi borturizmusról a múlt száza
Stagnál a sörfogyasztás a Dreher anyacégénél
A gyártó elsősorban az úgynevezett felzárkózó piacokon – főleg Ázsiában – szenvedett el forgalomcsökkenést. Ennek a csökkenésnek azonban részben árfolyami okai voltak, így például O
Az idén elkezdődhet az Ipoly-hidak megépítése
Molnár Katalin és Serfőző András, az Ipoly-hidak Szakbizottságának társelnökei közölték: az elnyert pénz a beruházási költség 85 százalékát fedezi, a fennmaradó 15 százalékot k
Baromfi Terméktanács: hiány lehet olcsóbb csirkehúsból
A keresleti piac miatt Bárány László nem zárta ki, hogy július táján 3-5 százalék körüli belföldi áremelésre kerül sor. A szakember kifejtette: a baromfipiacon jelenleg nagy a kereslet
Number of private sector employees down 4.7pc
Private sector employment numbers fell 4.1pc in January-February from a year earlier. The number of public sector employees fell less, by 0.8pc, to 709,000 in February from the same month a ye
Nemzetbiztonság: visszaélések az intervenciós gabonával
Emlékeztetnek rá: az Európai Unió a közös agrárpolitika részeként meghatározta a gabonaintervencióra vonatkozó alapelveket. A készletekről az intervenciós tárolásért az EU r
A vártnál jobban csökken a világ olajkereslete
Korábban a szervezet 1,01 hordós csökkenésre számított. A kereslet gyorsabban mérséklődik a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet(OECD) országaiban, de a gazdaság
Az OPEC 60 dolláros olajárat vár az év végére
Pénteken 50,30 dollár körül zárt a WTI amerikai könnyűolajfajta. A miniszter sürgette, hogy a kőolaj árának a stabilizálódása után 70 és 90 dollár között ársávot állapítsanak me
Harmadolhatják a létszámot a magyar Pepsinél
A Pepsi-termékek magyarországi gyártójának személyzeti vezetője, Bencze Madlen a Népszabadságnak elmondta: foglalkozniuk kell a szervezet átalakításával, a korszerűsítéssel és létsz
Megnyílt a Szent György-napi Agrárexpo Pápán
Hozzátette: a beruházásokat gyorsítani fogja májustól a 20 százalékos előlegfizetés lehetősége. Remélhetően a nyár elejére ezt már 50 százalékra lehet emelni, amivel a beruházók l
Kisbér és Komárom térsége az elvándorlás ellen küzd
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) úgynevezett harmadik tengelyének – a vidéki élet minőségének javítását célzó – intézkedéseire jutó forrás felhasználására
Vezetőcserék az APEH SZTADI-nál
A SZTADI-t eddig Csekei-Tóth Károly vezette, őt váltotta Lucza Vilmos, aki a SZTADI igazgatóhelyettese volt. Az igazgatói poszton történt személycsere okán megüresedett igazgatóhelyettesi