Monthly Archives: szeptember 2009
Pályázatot ír ki Eger a Szent József forrás hasznosítására
A belföldi magánszemélyek által birtokolt társaság több tízmillió forintos tartozást halmozott fel, elsősorban a be nem fizetett vízhasználati díj okán a víztulajdonos ön
Négymilliárdos erdészeti közmunkaprogram 2010-ben
A szakember az erdészeti munkavédelmi tanácskozáson közölte: jövőre 120-125 kistérség közmunkaprogramját támogathatják, a Dunától keletre majdnem az összes kistérs
Ne legyen privatizálható a Balatonért felelő cég
Suchman Tamás a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság (BRIB) ülésén emlékeztetett: a három fő balatoni szervezetet (a BFT, a BRIB és a Balatoni Szövetség) a
Spekulánsok nyerhetnek a kései kárpótlási árveréseken
A legközelebbi ilyen árverés Békéscsabán lesz, ahol több olyan földdarabra is lehet majd licitálni, amelyeket valószínűleg hamarosan átminősítenek belter
Két vésztározó alapkövét teszik le Szolnok megyében
A 11,7 milliárd forintba kerülő Nagykunsági tározó 40 négyzetkilométernyi területen közel 100 millió köbméter víz befogadására lesz képes. A Hanyi-Tszasülyi létesítmény
A GVH 2 milliárdra bírságolta a bankokat és kártyacégeket
A GVH döntését azzal magyarázta, hogy a pénzintézetek egységesen és közösen rögzítették a Visa és a Mastercard kártyatársaságok jutalékát, amivel torzult a kárty
Vadkilövési tervek Nógrádban a 2009-2010-es idényben
Szeptember végére az egyre hűvösebb éjszakáknak köszönhetően megkezdődött a szarvasnász Nógrád megye erdeiben is, egyre több helyen bőgnek a gímbikák: ez a fő vadászidé
Garantiqa: 500 milliárd forint felett a garanciaállomány
„Ha ez a pénz hiányozna a rendszerből, akkor több tízezer magyar vállalkozás likviditása válna bizonytalanná, és a mostaninál lényegesen kevesebben élnék túl a válságot” – id
Felfüggesztették a tejstopot az uniós gazdák
Brüsszelben kiadott közleményükben mindazonáltal a gazdák leszögezték: ha az október 5-i luxembourgi miniszteri ülésen nem születik érdemi döntés, az akciót újrakezdik. A tejterm
Egy régióba sorolnának három Balaton-parti megyét
Suchman Tamás, a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke bejelentette, hogy a Váti olyan szakmai anyagot készített, amely javasolja a balatoni megyék önálló régióvá alakulását, a
Kínában figyelnek az élelmiszeradalékokra
Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a kampány még ebben a hónapban megkezdődik és egészen 2010 végéig tart. A tárca statisztikai adatai szerint a
Túraútvonal-hálózat épül a Dél-Alföldön
Ujhelyi István elmondta: a turizmus-fejlesztési program 85 százalékos, vagyis 164 millió forintos uniós támogatással valósul meg, a fennmaradó önrészt az érintett önk
Átadták az első „pannon búza” tanúsítványt
A Gabonatermesztők Országos Szövetsége júliusban hozta létre a „pannon búza” védjegyet azért, hogy az extra minőségű búzát a termelők megfelelő áron tudják értékesíteni
Pekingben figyelik az uniós import sertéshúst
A kínai minőségellenőrzési és karanténhivatal szeptember 18-án előírt egy újabb ellenőrzést a behozott sertéshúsok esetében. Az intézkedés öt országot érint, köztük D
Régiófejlesztési konferencia Sepsiszentgyörgyön
A 3Invest elnevezésű kiállítást és konferenciát második alkalommal szervezi meg a magyarországi MacLine Hungary Kiállításszervező vállalkozás és a helyi Mediorg, illetve Kovászna megy
Lekötötte a Norvég Alap program teljes keretét Magyarország
Három pályázati fordulóban 101 projekt nyert támogatást – ismertette Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter (képünkön). Haakon Magnus norvég koronaherceg méltat