Monthly Archives: január 2010
Az OTP-nél folytatja Benedek Fülöp
ÚMFT: 736 milliárd forint kifizetés
Elmondta: az ÚMFT népszerűségét mutatja, hogy eddig mintegy 38 ezer pályázat érkezett az uniós fejlesztési forrásokra, ebből 17.300 projektre 3.400 milliárd forint támogatást í
KSH: 7 százalékkal csökkent az ipari termelés novemberben
Munkanaptényezővel korrigálva 9,3 százalékkal esett az ipari kibocsátás 2008 novemberéhez viszonyítva. Az ipari termelés 2009 első tizenegy hónapjában 19,1 százalékkal maradt el az egy
Gabonaszövetség: pang a magyar gabonapiac
A malmok gyakorlatilag csak a napi szükségleteiket veszik meg, és nem készleteznek. Búzából eddig 900 ezer tonnát vittek ki Magyarországról. Kifejtette: a kukorica tonnánkénti 30 ezer fori
Senki sem pályázott a Szent József forrásra
Az önkormányzat várhatóan új tendert tesz közzé – tette hozzá. Eger városa az elmúlt év szeptemberében írt ki pályázatot a Szent József forrás vizének hasznosítására. Mind
Az idén is lesz közösségi bormarketing
A szakember emlékeztetett arra, hogy a kft.-t a tulajdonosok döntése alapján azért számolják fel, mert a társaság jelentős mértékű adósságot halmozott fel, amelyet az alapítók
Túljutott a recesszión az euróövezet és az EU gazdasága
Az éves szintű visszaesést 4,0 százalékra korrigálta az Eurostat a decemberi nem hivatalos 4,1 százalékról. Az euróövezetben a német gazdaság nőtt a legnagyobb mértékben, 0,7 s
Összefoghatnak az EU-országok az adócsalás ellen
A European Voice brüsszeli hetilap uniós diplomatákat idézve közli, hogy a csomag részét képezik egyebek között a tagországok adóhatóságai közötti együttműködésről és ezzel össz
Újraindul Sármellék
Megállapodott a reptér korábbi üzemeltetőjét felszámoló Vectigalis Zrt. és egy magyar tulajdonban levő vállalat a légikikötő üzemeltetéséről és újraindításáról – erről a Napi
Tovább csökkent az olaj ára
Ennek alapján következtetni lehet ugyanis a gazdaság, és ezen keresztül az olajkereslet alakulására. A kőolaj ára a héten eddig 3,7 százalékkal nőtt. Csütörtökön azonban már csökken
Kiemelt beruházás lehet a dunaföldvári bioetanol gyár
A rendelettervezethez készített vezetői összefoglaló – egyebek mellett – szól arról is, hogy az ír Ethanol Europe Ltd. magyar leányvállalata 97,2 millió eurós (mintegy 25 milliárd
Az ITD-vel 894 millió eurónyi befektetés érkezett tavaly
Rétfalvi György szerint a befektetések értéke az idén meghaladhatja az 1 milliárd eurót, azt azonban nem tartotta reálisnak, hogy 2 milliárd euró fölött zárják a 2010-es évet. A befekt
Aláírták az M0 körgyűrű déli bővítésére a szerződést
Az M0 déli ágának bővítése az M1-es autópályától az M5-ösig tart, mivel itt eredetileg egy háromsávos és leállósávos félpályára helyezték el a 2×2 sávot. Most egy új pálya ép
Magyarországon 2013-tól lehet használatarányos útdíj
A szervezet közleményében hangsúlyozza: az új rendszer bevezetésétől a szállítmányozási tevékenység racionalizálását, a környezetbarát járművek fokozatos elterjedését, valamint
Jobb a vártnál az üzleti hangulat az euróövezetben
Az Európai Bizottság ismertetett átfogó üzleti hangulatmutatója 91,3 pontra emelkedett decemberben a novemberi 88,8 pontról, míg elemzők 90 pontot vártak. Az egész Európai Unióban 92 pont
Az MNB nemzetközi tartaléka 30,7 milliárd euró volt az év végén
A tartalékok összege 2009. november végén rekordméretű, 30,852 milliárd eurót tett ki, ebből a devizatartalék 28,663 milliárd euró volt. Dollárban számítva a nemzetközi tartal









