Monthly Archives: február 2010
Átadták „a jövő fiatal vállalkozója” díjakat
Az idei pályázat fődíját, a 3 millió forintnyi kezdőtőkét és 6 hónapos tanácsadást Vincze Viktor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója nyerte el. Ötlete az ú
Jelentősen csökken a globális kávétermés a Licht szerint
A német nyersanyagpiaci elemző intézet előrejelzése szerint a világ kávékereslete eközben éves szinten 1,6 százalékkal 131,0 millió zsákra nő. A Licht szerint hosszabb idő telik el, am
A CBA 547,5 milliárd forintra növelte árbevételét tavaly
A CBA üzleteinek száma érdemben nem változott, továbbra is a CBA rendelkezik a hazai élelmiszer-kereskedelmi palettán a legtöbb üzlettel – országosan összesen 3.359-cel – dacára annak, hog
Áprilisig döntenek a cukoripari reform pénzeiről
Az államtitkár elmondta: az igénylési határidő január 15. volt, s több mint háromezer pályázat érkezett be, 80 milliárd forintnyi összegre. Ismertetése szerint Kaba és körzetében 6,5
Felcsúti bakija – Tóth László Levente jegyzete
Ne mondj le, Zoli! – Tóth László Levente jegyzete
A kínai cica, a róka és az oroszlán – Tóth László Levente jegyzete
Kocsis rollere – Tóth László Levente jegyzete
Alig változott a forint árfolyama a kamatvágás óta
Hétfőn az euró jegyzése 269,70-270,85 között mozgott. Az árfolyam hétfőről keddre virradóra már stabilan 270 forint alatt járt, majd kedden nap közben három sikertelen kíséreltet tett
Vidékfejlesztési pénzekre vár a makói döner-gyár
Akteke Yunus ügyvezető elmondta: a sajtóban az utóbbi időben megjelent hírekkel ellentétben, minden rendben halad, a korábbi vállalásaikat teljesítik, csak a támogatás kifizetése akadt m
A magas kockázat miatt esnek el a cégek a kezességvállalástól
A társaság kiemelte: az elutasítások egy része megelőzhető lenne, ha a kis- és középvállalatok reálisan mérnék fel finanszírozási lehetőségeiket, és olyan értékben pályáznának,
Átadták a Kiváló Magyar Élelmiszer díjakat
A kiváló minőséget elismerő tanúsítványokat Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter adta át kedden a fővárosban a Foodapest élelmiszeripari szakkiállít
Több száz ügyfelet érint a Capital Partners-ügy
A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy a csehországi székhelyű befektetési társaság telefonos ügyfélszolgálatán keresztül köteles továbbra is ellátni az ügyfeleit. Vagyis
Minőségi megújulás kell a pékszakmában
Elmondta: a bruttó 1 százalék jövedelmezőség nem elég a fejlesztésekre, a bérek emelésére, a befektetések megtérüléséhez. Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) tagszervezet
Túlkínálat csúcsvezetőkből
A változás kézenfekvő oka lehet, hogy kevesebb foglalkoztatottnak kevesebb vezető kell. Sághy András (képünkön), a Kienbaum vezetői tanácsadó cég magyarországi ügyvezető igazg
Tavaly 10-11 százalékkal csökkent a mezőgazdaság termelése
Közölte: a növénytermesztés 15,3, az állattenyésztés 3,1 százalékkal esett vissza 2009-ben az előző évhez képest. A termelői árak összességében 10,2 százalékkal voltak ala