26 százalékkal nő az idén az agrárgazdaság kibocsátása

A bruttó hozzáadott érték az előzetes adatok szerint 48 százalékkal, a mezőgazdasági tevékenységből származó nettó vállalkozói jövedelem pedig 75 százalékkal lesz magasabb mint 2010-ben volt. A hatékonyságot jelző, egy teljes munkaidős dolgozóra számított mezőgazdasági tevékenységből származó reáljövedelem 2011-ben 42 százalékkal emelkedik az előző évhez képest. Mennyiségben a teljes bruttó kibocsátás az előzetes adatok szerint 9 százalékkal nőtt, szemben a 2010. évi 12 százalékos visszaeséssel. A növényi termékek mennyisége 16, az állati termékeké mérsékelten, egy százalékkal emelkedett az AKI előzetes adatai szerint. A betakarításnak kedvezett az őszi időjárás, s az AKI megállapítása szerint jó terméshozamokat értek el. Az idén tovább csökkent az állattenyésztés kibocsátásának aránya. A növénytermelés és kertészet kibocsátása 65,8 százalékot tett ki, az állattenyésztésé 34,2 százalékot, míg egy évvel korábban az arány 61,4-38,6 százalék volt. Az idén az előzetes adatok szerint a mezőgazdasági termelői árak 15 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A növénytermesztési és kertészeti termékek termelői ára 18, az élő állatok és állati termékeké 12 százalékkal nőtt. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet számításai szerint a folyó termelő felhasználás értéke 16 százalékkal nőtt egy év alatt, míg a felhasznált mennyiség lényegében stagnált. A legnagyobb tételt jelentő takarmányköltségek az áremelkedés miatt közel 30 százalékkal voltak magasabbak 2011-ben az előző évinél. A felhasznált műtrágya és talajjavítók mennyisége és ára is emelkedett, így az erre fordított költségek egy év alatt ugyancsak 30 százalékkal nőttek. Az energiaköltségek 10, a vetőmag ráfordítások 28 százalékkal emelkedtek az áremelések hatására. Az idén minden 100 forint folyó alapáron mért kibocsátás eléréséhez 62 forintot kellett költeni, míg egy évvel korábban még 67 forintot. A 19 főnél többet foglalkoztató agrárvállalkozások az idén 10 százalékkal több bevételt várnak a 2010. évinél. Ezeknek vállalkozásoknak a kötelezettségei 16 százalékkal emelkedtek egy év alatt: az éven belüli lejáratúak 9 százalékkal, a hosszabb lejáratú kötelezettségek 31 százalékkal voltak magasabbak mint 2010-ben. Foglalkoztatási szempontból kedvezőtlennek ítéli az AKI, hogy a személyi ráfordítások évről évre csökkennek.

Vélemény, hozzászólás?