Az időjárás viszontagságainak kitett mezőgazdaság a gazdák szakértelme és a kormányzati, valamint az uniós támogatások mellett – a hagyományos és új technológiák alkalmazásának köszönhetően – évről évre jelentős hozzájárulója a növekvő GDP-nek. A GMO-mentesség fenntartása jelentős előnyt jelent a hazai agráriumnak, mezőgazdaságunk kiváló adottságai biztosítják az ebből élők jövőjét – derül ki a Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterrel készült interjúból.– Januárban remélte, hogy a tavalyi csúcs agrárév megismételhető. Mire számít most?

– A tavalyi rekordévet nem könnyű felülmúlni, az árakon is sok múlik majd. A betakarítás még az elejénél tart, komoly fagy-, aszály- és esőkárok érték a magyar mezőgazdaságot. Az ország egyes részein az eső, másütt az aszály okoz károkat, van, ahol mindkettő. A kiesett terméssel már nem tudunk számolni, de a gazdák megfelelő növényfajtákkal, agrotechnológiával tudnak termelni egészen szélsőséges körülmények között is. Én továbbra is optimista vagyok, hogy az idei év jó néhány várakozást tud majd teljesíteni. A mérleget azonban a végén kell megvonni.

– Több kormányzati erőfeszítés is volt annak érdekében, hogy a növénytermesztőket az állattartóknál jobban finanszírozó uniós támogatási politika aránytalanságát ellensúlyozza. Mennyire vezettek sikerre ezek?

– A mostani közös agrárpolitikán látható a jelentős előrelépés ezen a területen, hiszen egyes termeléshez kötött támogatások lehetővé tették, hogy az állattartókat jobban támogathassuk. Szinte minden ágazatban volt valamilyen krízishelyzet az elmúlt években: tej- és sertéspiaci válság, madárinfluenza. Az állatállomány mégis helyreállt, illetve növekszik. A húsmarha ágazat például Magyarországon európai szinten is a legnagyobb mértékben növekedett az elmúlt négy évben. Fontos, hogy a tagállamok differenciálási lehetősége a következő uniós támogatási ciklusban is megmaradjon. Az olyan ágazatokat kívánjuk ugyanis segíteni, amelyek pluszfoglalkoztatást jelentenek. Az pedig önmagáért beszél, hogy a magyar mezőgazdaságban ma 50 ezerrel több munkahely van, mint 2010 előtt.

– Hogy sikerült elérni ezt?

– Ma a magyar mezőgazdaság terményeinek mintegy 30 százalékát exportálja nyersanyagként és kétharmadát feldolgozva. Ez az arány 2010 előtt még fordított volt. Az említett változással tudtunk újabb és újabb munkahelyeket létrehozni. Ez a bővülés nem lett volna lehetséges, ha a támogatási rendszert nem igazítjuk hozzá a magyar célkitűzésekhez. A többlet munkahelyek leginkább a kis- és közepes gazdaságokban jelentek meg, hiszen a nagyüzemek csökkentették a foglalkoztatást az elmúlt években.

– A foglalkoztatás növelése mennyire egyeztethető össze a mezőgazdaság technológiai fejlődésével? Nem „üti” egymást a kettő?

– Szerintem egyik a másikat nem üti, sőt, akár erősítheti is. Vannak a mezőgazdaságnak olyan területei, amelyeket még a precíziós gazdálkodás mellett sem lehet gépesíteni, a mi lehetőségeink ezeken a területeken vannak, tudtunk élni velük az elmúlt években is. A célunk pedig, hogy magasabb feldolgozottságú termékekkel jelenjünk meg a piacokon, egyúttal csökkenjen néhány tömegtermék túlzott, a vetésterületet is domináló aránya. Például, ha a kukorica precíziós termelését egy adott területen gyümölcsültetvény váltja fel, az pluszfoglalkoztatást hoz magával. A mezőgazdaság termelését olyan irányba kell tehát elmozdítani, hogy az állattartás, állattenyésztés, a prémium termék vagy a kézműves élelmiszer előállítása nagyobb teret kapjon. Ezek általában az exportpiacokon is visszaigazolt, magasabb árfekvésű termékek. Azt a potenciált pedig, hogy Magyarország mezőgazdasága GMO-mentes, csak most kezdjük kihasználni.

– Ezen a téren milyen lehetőségek vannak?

– Jelentős előny, hogy nálunk GMO-mentes környezetben lehet termelni. Magyarország adottságai kiválóak például vetőmag, szaporítóanyag termelésre, erdészeti termékek előállítására. Ezt még alig használtuk ki, pedig mögötte olyan növekvő piacok vannak, amelyek az elkövetkező években további munkahelyteremtésre adnak lehetőséget. A Keleti Nyitás keretében jó néhány országgal vannak kapcsolataink – például Törökországgal, Szaúd-Arábiával –, ahol hatalmas városokat parkosítanak, ahová a megfelelő növényzetet mi tudjuk exportálni. A Keleti Nyitás kapcsán Kína és Japán valódi sikersztori. Kínába nekünk van a legtöbb beviteli engedélyünk, Japán pedig a legnagyobb unión kívüli mezőgazdasági importőrünk. Ezeken kívül több más ország felé többszörös az exportnövekedésünk. Ezek nyilván alacsony bázisról indultak, de a tendencia a lényeg, illetve, hogy elkezdünk szerepelni ezeken a piacokon, ahol mezőgazdasági termékeink vannak az élvonalban. Magyarország régebben ott volt ezeken a piacokon, az a feladatunk, hogy ezeket a pozíciókat – akár Észak-Afrikában is – visszaszerezzük. Amennyiben ott lehetőséget teremtünk, kevesebben veszik a vándorbotot és bukkannak fel akár migránsként mondjuk egy líbiai tengerparton.

– Egyes vélemények szerint a multicégek mellett csak a martonvásári mezőgazdasági kutatóintézet tud labdába rúgni a vetőmagpiacon. Formálódnak-e tervek magyar multicég létrehozására?

– Az önmagában nem baj, hogy világcégek Magyarországon termeltetnek vetőmagot, mert ez jelentős foglalkoztatási tényező. Fontos azonban, hogy nekünk is legyenek olyan cégeink, kutatóintézeteink, amelyek meg tudnak jelenni a piacon. Szerintem a szegedi gabonakutató vagy akár a karcagi kutatóintézet is – búza vonatkozásában – figyelemre méltó eredményekkel büszkélkedhet. A vetőmag ágazatot tehát fejlesztenünk kell az elkövetkező években, hogy el tudjuk látni az olyan piacokat, ahol érdeklődés van a magyar vetőmagok iránt. Ilyenek a közép-ázsiai államok, Kazahsztán, Oroszország vagy éppen Irán.

– Az utóbbi időben az agrárkutatás, az innováció mintha egyre inkább előtérbe kerülne. Valóban így van?

– Tényleg nőtt az elmúlt években az érdeklődés az agrárkutatás iránt, de hozzáteszem, hogy az egészséges élelmiszerek iránt is. A hazai alkalmazott agrárkutatás 85 százaléka ma már a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központban összpontosul. A központba szervezett kutatóintézetekben az édesvízi haltartástól az erdészeten keresztül, a gyümölcstermesztésen át egészen az élelmiszer-feldolgozásig a legkülönbözőbb területeken komoly eredményeink vannak. Olyanok is, amelyek esetleg nem feltűnőek, de ha mondjuk a piacon akarunk venni egy kis meggyet, akkor valószínűleg érdi bőtermővel vagy újfehértói fürtössel találkozunk, amelyek a magyar kutatók munkáját dicsérik. Tudatos fogyasztóként egyre inkább megnézzük, hogy mit vásárolunk, egyre többen fizetnek akár többet is a jobb ennivalóért. Ez az igényesebb fogyasztói magatartás máshol, Oroszországban, Kazahsztánban és Törökországban is jelen van. Ez komoly piacot jelent nekünk, akik nagy mennyiségű terméket nem tudunk szállítani, de sokfélét és minőségit igen. Ezen a területen persze nyilván vannak még feladataink.

– Mire gondol?

– A magyar élelmiszergazdaság kutatás-fejlesztési területének – az ágazatokkal, a szakma képviselőivel egyeztetve – két-három termékre mindenképpen ki kell dolgoznia olyan stratégiát, amivel az Európai Unió élvonalába tudunk kerülni. Mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt. Új vezértermékek kellenek az agrárvilágban, a régi, bejáratott termékek mellé – mint például a Tokaji aszú vagy a Pick szalámi – fel lehet még húzni néhány újat. Ilyen lehet mondjuk a Furmint, amelyen már dolgozunk, illetve a csemegekukorica vagy a kenyérgabona, ahol vannak hagyományaink és most is izmos termésátlagokkal és exportmutatókkal dicsekedhetünk. Ehhez szükséges a GMO-mentesség jelölése is, a GMO-mentes jelölést szabályozó rendelet május végén hatályba is lépett. Fejleszteni kell az élelmiszeripari kapacitásokat is, tovább kell javítanunk a termelési feltételeket. Például nagyon sok osztatlan közös tulajdon van, ami a gazdák munkáját nehezíti, ezért ezt a helyzetet minél előbb rendezni szükséges. Erről kormányprogram is van, bízom benne, hogy az osztatlan közös tulajdonok ügyét sikerül rendbe tenni néhány év alatt.

– A kormány birtokpolitikai elképzeléseinek egy része mára megvalósult: a megművelt földterületen ma már az egyéni gazdaságok vannak túlsúlyban. Az állami földvásárláshoz azonban hitelt vettek fel a sok esetben amúgy is eladósodott gazdálkodók. A következő uniós költségvetési időszakban a felzárkóztatási és az agrártámogatások együtt akár 7 milliárd euróval is csökkenhetnek, ami nehezítheti a hitelek visszafizetését. Az esetleges kiesést a költségvetés ellensúlyozhatná vagy az, ha belépne az ország az eurozónába. Mit gondol erről?

– A „Földet a gazdáknak!” program sikeres volt, hiszen több mint 30 ezer gazda jutott földhöz és közel 200 ezer hektár földet értékesítettünk nyilvánosan, árverési keretek között. A magyar történelemben ehhez fogható program még nem volt, de így is maradt több tízezer hektár állami föld, amit nem vásároltak meg, amire jelentkező sem volt. Az euróval kapcsolatban a gazdasági miniszter jogosult nyilatkozni, s az alaptörvény rögzíti, hogy Magyarországon a fizetőeszköz a forint. A kérdésnek ez a része tehát parlamenti és kormányzati szinten válaszolható meg. Az a jövő kérdése, hogy az agrártámogatásoknál lesz-e kiesés vagy sem. Ez a vita még nem zajlott le, most kezdődik. Kedvező áron hozzáférhető élelmiszerekre szükség van és az agrártámogatások kedvezményezettje az élelmiszervásárló. A fogyasztó, aki agrártámogatások nélkül drágábban tudna vásárolni élelmiszert, vagy ugyanazon az áron, de silányabb minőségűt. A gazdákat a termelésben segíti az agrártámogatás, aki hitelt vett fel, nyilván számol azzal, hogy ezek a támogatások hétévenkénti döntéssel megváltoztathatók. Én azonban nem látok arra esélyt, hogy ezen a téren drasztikus változás történjen. Az unióban a támogatások említett szerepén túl számolni kell a gazdákkal, a gazdaszervezetekkel is. Továbbá azokkal a tagállamokkal, amelyekben a mezőgazdasági termelés jelentős, ahol a nemzeti önbecsülés, az identitás része a mezőgazdálkodás. Ezek a tagállamok most többségben vannak. Kemény viták lesznek ez ügyben, de biztos vagyok abban, hogy Magyarország, a magyar gazdák érdekeit meg fogjuk tudni védeni.

– Ha már más tagállamokat említett, Lengyelország mezőgazdasága is jelentős. Sikerül-e az összefogás agrárügyekben a Visegrádi Együttműködés országainak, a V4-eknek?

– Jó néhány olyan téma van – az agrár-kárenyhítéstől kezdve az élelmiszerek kettős minőségéig vagy akár a szóba került közös agrárpolitikáig –, amelyek kapcsán többé vagy kevésbé, néha pedig teljesen egybehangzó az álláspontunk. Az uniós támogatások terén már korábban is egyetértettünk abban, hogy azok szintje nem csökkenhet, sőt a később csatlakozott államok támogatási szintjét meg kell emelni a versenyhátrányunk csökkentése érdekében. Persze mindig újabb és újabb kihívásokkal kell megbirkóznunk. Együtt küzdünk például az állatbetegségekkel, a baromfiinfluenzával vagy az afrikai sertéspestissel, amely már nem egy V4 ország területén megjelent. Ez ügyben nemcsak a kormányzati vagy a tárcaközi együttműködés, hanem a konkrét szervezeteink, hatóságaink együttműködése is példaértékű.

– Az elején azt mondta, a mérleget a végén kell megvonni…

– Nagyon mozgalmas időszak ez, megítélése nyilván nem is az én feladatom. Amikor 2010-ben felállt az új agrárkormányzat, abból indultunk ki, hogy a mezőgazdaságban kiszámíthatóságra, megbízhatóságra van szükség. Semmi helye a kapkodásnak, szeszélyes döntéseknek. Nem adunk fel pozíciókat – különösen nem harc nélkül – akár a piacokon, akár a feldolgozó kapacitásokban. Amit megtermelünk, értékesíteni kell, s kiszámítható szabályokra van szükség a földügyek, az agrár-kárenyhítés, az agrártámogatások vonatkozásában. Emellett határidőre kell teljesítenünk a kifizetéseket, nem úgy, mint korábban jellemző volt. Egy ilyen keretrendszerben lehet ugyanis termelni. Mindez nem megy egyik napról a másikra, de szerintem lényegesen kedvezőbb a termelés jogi, pénzügyi környezete ma, mint akár 7-8 éve. Ezt a legfontosabb célkitűzésünket tehát sikerült elérnünk, visszaigazolják a gazdák és a közvélemény is. A 2010 előtti időszakkal szemben – amikor demonstrációk, bezárások, leépítések voltak sorozatban – mára a vidék megerősödött és a gazdák is olyan közmegbecsülést értek el, amit korábban nehezen tudtak elképzelni. Sikeresen boldogulnak az EU támogatásokkal, hozzáértően termelnek és értékesíteni is tudnak. A magyar élelmiszergazdaság pedig – egy hanyatló, éppen hogy nem levegő után kapkodó állapotból – Európa egyik leggyorsabban fejlődő agráriumává vált.

(Megjelent a Figyelő c. hetilap 2017. július 20-i lapszámában, írta: Tóth László Levente, fotó: Pelsőczy Csaba)