A cukor kérdése is felmerült az agrárkereskedelemről szóló vitában

Glattfelder Béla, fideszes EP-képviselő a jelentéssel kapcsolatban kiemelte, hogy a Föld lakossága az idei évben meghaladja a 7 milliárd főt, s Európának, mint a világ egyik legnagyobb agrár-exportőrének, kiemelkedő szerepe van a világ élelmiszerbiztonságának garantálásában. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a növekvő népesség igényeit csak az élelmiszertermelés növelésével lehet biztosítani. A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) Dohai Fordulójával kapcsolatban a néppárti politikus hangsúlyozta: a jelentés szerint az EU már eddig is jelentős engedményeket tett a tárgyalások során, amit egyelőre a többi tárgyalópartner nem követett. Az Európai Bizottság nem terjeszkedhet túl a tagállamoktól kapott tárgyalási mandátumán, nem nyújthat további kedvezményeket az európai gazdák rovására. A jelentés szerint a kétoldalú kereskedelmi tárgyalások során különösen oda kell figyelni, hogy az EU-n kívüli termékeknek is az európai termékekre érvényes, szigorú élelmiszerbiztonsági, állatjóléti és környezetvédelmi szabályoknak kelljen megfelelniük. Felhívja az Európai Bizottságot, hogy ne adjon további kedvezményes cukorbehozatali lehetőségeket a kereskedelmi tárgyalások során. Glattfelder Béla hozzátette: a 2006-os cukorreform, amit a fideszes európai parlamenti képviselők elutasítottak, nemcsak a magyar cukoripari csaknem teljes felszámolásához vezetett (hiszen öt gyárunkból négyet bezártak), hanem kiszolgáltatottá tette az európai fogyasztókat a cukortermelő országoknak. A termelés visszaesése miatt jelentős cukorár-emelkedés következett be, így napjainkban a világpiaci ár meghaladja az európai belső árakat. Mivel a cukorreform következtében az EU elvesztette önellátó képességét cukorból, ma az európai fogyasztók a jóval drágább importból kénytelenek fedezni szükségleteiket. A képviselő szerint a cukor példája sajnos megmutatta, hogy az Európai Uniónak kiemelten kell törekednie az élelmiszertermelés megőrzésére, hiszen csak ezáltal biztosítható az európai polgárok fennakadásmentes élelmiszerellátása.

Vélemény, hozzászólás?