Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke beszédet mond a  a magyar-ukrán határátkelőhely előtti gazdatüntetésen Záhonyban, 2024. február 9-én

Míg a gazdák Nyugat-Európa több országában évek óta tüntetnek és tiltakoznak különböző ügyek miatt, addig Magyarországon mostanság eszükbe sem jut akár csak szóvá tenni bármit is, kivéve az ukrán import elleni tiltakozást. Túlmutat ez az agárvilágon, de a kárát látja az agrárvilág is.

A magyar társadalom szereplői – és a társadalom hasznos tagjai a gazdálkodók is – hosszú ideje megosztottak. Van köztük, aki lelkes helyeslőként viszonyul mindenhez, van olyan, aki tehetetlennek érzi magát, de azért küzd, és sokan megkötötték már azokat a bizonyos egyéni alkukat. Országos nagy gazdatüntetést utoljára a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) szervezett még 2006-ban, az is inkább volt politikai indíttatású, mint szakmai. Meglepetésként a tehenesgazdák tiltakoztak még állataikkal a budai rakparton 2016-ban, pedig akkorra már – láss csudát – nagyot fordult a világ.

Mifelénk mostanság olyan gazdatiltakozások vannak, amelyek a hatalomnak kedvesek. Tavaly szeptemberben például a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a MAGOSZ közösen szervezett demonstrációt Záhonynál az ukrán import ellen tiltakozásként. És „természetesen” az Európai Bizottság döntését kritizálva, amellyel nem hosszabbították meg az ukrán gabonára vonatkozó behozatali tilalmat. A tiltakozók napjainkban is Záhonyhoz mentek, ugyanúgy NAK-MAGOSZ szervezésben, szintúgy az Európai Unió ukrán gabonára vonatkozó döntése miatt, és az sem tetszik nekik, hogy beszűkülnek az exportpiacok. A V4-országok agrárkamarái együttesen ugyancsak szerveztek közös tüntetést a szlovák-lengyel-cseh közös határnál – szintén főként az ukrajnai import miatt.

Minálunk a gazdatiltakozás lényegét tekintve felülről irányítottan, a hatalomhoz közeli gazdaszervezetek által vált kontrollált „szokássá”, amit leginkább skanzenparasztok mímelnek. Kivéve a szervezők saját céljainak megvalósulása reményében tartott, marginális megmozdulásokat. A magyar gazdák nyugat-európai versenytársaikkal ellentétben tényleg nem szokták meg, hogy a költségeik növekedése miatt menjenek az utcára. Pedig a költségeik emelkedni fognak és nemcsak az infláció vagy a forint árfolyama miatt. Ne feledjük például, hogy nálunk az egyik fontos növénytermesztési input, a műtrágya gyártására olyan adót vetettek ki, amely mellett műtrágyát előállítani már nem is lehet. Érthetetlen módon Magyarország az egyedüli ország, ahol a nagy szén-dioxid kibocsátóknak nem hagyta meg a kormány az ingyenes kibocsátásra jogosító szén-dioxid kvótát. Ezért nálunk az érintett vállalatok az EU ETS (Emissions Trading System) terhein felül a teljes kibocsátásuk után további adót fizethetnek: az úgynevezett ETS nemzeti adót.

Ez az új adó Magyarország egyetlen műtrágyagyártója, a Nitrogénművek Zrt. számára minden tonna műtrágyán 29,5 euró többletköltséget jelent, a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetségnek (MSZKSZ) szintén kötelezően fizetendő díj pedig plusz 10 eurót, ami így együtt összesen körülbelül 40 euró egy tonna műtrágyára vetítve. Ez közel 15 százalékos adóterhet jelent egy tonna Pétisóra. A tonnánkénti 40 euró pluszteher pedig már nemcsak erősen rontja a vállalat versenyképességét, hanem valójában kigazdálkodhatatlan. Az új adó már nyilvánosságra kerülésekor 16,5 millió euró veszteséget okozott a cégnek, hiszen az azt bevezető tavaly nyári kormányrendelet év elejéig visszamenőlegességet állapított meg. A 2023-as év után pedig a Nitrogénművek Zrt.-nek 25,6 millió euró, azaz 9,7 milliárd forint adófizetési kötelezettsége keletkezett. A vállalatot érintő terhek a társaság teljes árbevételének több, mint 10 százalékát is kitehetik, pedig az ilyen mértékű adó eléggé aránytalan közteherviselést jelent, főképp egy olyan iparágban, amit a jelenlegi energia krízis és háborús helyzet rendkívüli módon sújt.

Érdemes végiggondolni azt is, hogy a műtrágya importálók a piaci kereslet és a versenyhelyzet felmérése alapján áraznak. Export esetében az árazás egyik meghatározó eleme a célország költségszerkezete, így a növekvő lokális költségekhez képest lesz beárazva az import is. Ezt egyedül a fokozott versenyhelyzet tudná kordában tartani, de a jelenlegi iparági környezetben ez nem tud megvalósulni. Ennek egyik oka a Borealis beolvadása az Agrofert csoportba, a másik pedig a román és horvát gyárak alacsony kapacitás-kihasználtsága az elmúlt években. Magyarul – hogy csak a műtrágyánál maradjunk – a műtrágya nem lesz olcsóbb, sőt, borítékolható, hogy drágulni fog. Nemcsak az itthon gyártott, hanem a külföldről behozott is.

A magyar gazdákat rendszerszerűen a politika által mozgatott bábszervezetek, illetve azok vezetői szólítják a „csatába”. Tőlünk nyugatra a mezőgazdasági termelőket alulról szerveződött gazdaszervezetek vitték az utcára az elmúlt években is számos országban, például Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Németországban. A nyugat-európai gazdák általában a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban tapasztalt problémák, áringadozások, az adóterhek miatt tiltakoznak, vagy éppen a műtrágya és a takarmány árának emelkedése miatt. Nem beszélve a számukra kedvezőtlen, alacsony termény- és alapanyag felvásárlási árakról, de előfordul, hogy ők is az importtermékekkel szembeni versenyhátrány, vagy éppen az agrárpolitikai intézkedések miatt elégedetlenek.

Az európai agrártüntetések tehát leginkább a gazdák aggályainak kifejezéséről szólnak, és általában az egész Európai Unióban figyelemre méltóak. Az agrárgazdálkodók ugyanis – azon túl, hogy közvetlenül is érintettjei lehetnek a szabályozások és politikai intézkedések következményeiből adódó változásoknak – fontos szerepet töltenek be az európai élelmiszerellátási láncban. A sokszor hatékonynak bizonyuló, látványos tiltakozásokat kiváltó gazdasági és társadalmi követelések jól látható jelét adják annak is, hogy a mezőgazdaság problémái átfogóak és több ország gazdasági és politikai környezetére is nagy hatással vannak. Az ez idő tájt traktorokkal utcára vonuló, helyenként nemcsak a közúti közlekedést lassító, hanem belvárost, határátkelőhelyet is lezáró európai gazdálkodók sem csinálnak mást, mint élnek az érdekérvényesítés agrártüntetések és tiltakozások formájában „testet öltő” eszközével.

Németországban már azért is az utcára vonultak, mert el szeretnék érni, hogy maradjon érvényben a gazdálkodók gépjárműadó-mentessége, illetve a mezőgazdasági gázolaj adókedvezménye. A németek után aztán különféle okokból a francia, belga, román és spanyol gazdálkodók is tiltakozásokba, demonstrációkba kezdtek. A legelgondolkodtatóbb talán a franciák esete, akiknek száznegyven tételből álló követeléslistájuk van, a zöld előírásoktól kezdve az egyenlőtlen piaci versenyen át a bürokráciáig, de még a Mercosur-megállapodást is ostorozzák. Mégis arra pöccentek be, hogy a kormányuk meg akarta reformálni a mezőgazdasági üzemanyagok adóját, amit náluk „nem közúti dízel”-nek neveznek, és a mezőgazdaságban, az erdészetben vagy a közmunkában használt terepjárókba, traktorokba töltögetnek. A francia kormány 2030-ig fokozatosan, literenként évi 0,03 euróval – ez körülbelül 1,8 százalék – akarta emelni az adót, a gazdák tiltakozása miatt azonban végül lemondott erről. Nos, a „nem közúti dízel” literenkénti évi 0,03 eurós, 1,8 százalékos belengetett emelésének nagyságrendje igazán elhanyagolható volt a Pétisóra rakódó tonnánkénti 40 euróhoz, azaz csaknem 15 százalék pluszteherhez képest.