A GMO munkacsoport feladatai
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) ezzel kapcsolatos közleményében jelzi: a testület feladata, hogy összehangolja a genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdasággal kapcsolatos feladatokat. A VM kiemeli: a munkacsoport a kormányhatározat alapján javaslatokat tesz, véleményez és tanácsadói feladatokat is ellát. Vezetőjét a vidékfejlesztési miniszter, 6 tagját pedig a közigazgatási-, a belügy-, a külügy-, a nemzeti erőforrás, a nemzeti fejlesztési illetve a nemzetgazdasági miniszter delegálja. A munkacsoport koordinálja a genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságra vonatkozó rendelkezések végrehajtását, valamint segíti a jogsértés esetén megállapítható, büntetőjogi felelősséget is tartalmazó szankciórendszer, illetve speciális kártérítés kidolgozását és az ezekhez szükséges tárcaközi egyeztetéseket – idézi a tárca a határozatot. A szaktárca kiemeli azt is, hogy a munkacsoport tagjai a határozat szerint díjazásban nem részesülnek. A Magyar Közlöny hétfői számában, a munkacsoport létrehozásáról szóló kormányhatározat szerint a testület áttekinti a vonatkozó európai uniós és hazai szabályozási környezetet és a hatósági eljárások lefolytatásának rendjét; a hatályos szabályozás gyakorlata során szerzett tapasztalatok figyelembe vételével javaslatot tesz a vidékfejlesztési miniszternek a szükséges jogszabály módosításokra; javaslatot tesz a vidékfejlesztési miniszternek az ellenőrzési feladatok hatékonyabb ellátásához szükséges intézményi és infrastrukturális fejlesztésekre.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.