A húsvéti élelmiszer-ellenőrzés eredménye

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára elmondta, hogy április 4-17. között a szakemberek 2.780 ellenőrzést végeztek. Ennek során 152-szer figyelmeztettek, 115 esetben pedig összesen 8,6 millió forintot bírságot szabtak ki. Az államtitkár a leggyakoribb hiányosságként a minőség-megőrzési idő lejártát, valamint a különféle higiéniai hiányosságokat említette. Hozzátette: a kiemelt ellenőrzés április 25-ig tart, de ezt követően is a szakemberek folytatják a rendszeres, tervezett ellenőrzéseket. Kardeván Endre korábban – az ellenőrzés megkezdésekor – azt közölte, hogy az ellenőrzés célja, hogy minél kevesebb olyan élelmiszer jusson a húsvéti asztalra, amely gondot okozhat a fogyasztóknak. Az összehangolt, átfogó vizsgálatok országszerte kiterjedtek nemcsak a kereskedőkre, hanem az élelmiszer-előállítókra és a raktárakra, az úgynevezett első betárolási helyekre is. Az ellenőrzések főként a húsvéti ünnepkörrel kapcsolatos árukat – sonkákat, más füstölt termékeket, tojásra, édességeket – érintették. A büntetés mértéke 15 ezer forinttól akár 2 milliárd forintig is terjedhet – szólt a tájékoztatás.

Vélemény, hozzászólás?