A Tészek jövőre nagyobb támogatást kapnak
A Vidékfejlesztési Minisztérium agrárügyekért felelős államtitkára a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács küldöttközgyűlésén beszélt erről. Az államtitkár közölte: az idén a Tészek mintegy 900 millió forintos támogatást kaptak, jövőre pedig támogatásuk 1,4 milliárd forintra nő. Emellett az új Széchenyi Terv mintegy 20 milliárd forintos forrásából is részesülhetnek. Az államtitkár az ágazat helyzetét értékelve kitért arra, hogy az idén a mezőgazdaság rendkívül nehéz körülmények között gazdálkodott, a mezőgazdasági károk értéke ugyanis mintegy 150 milliárd forintra rúgott. Emellett ipari katasztrófa is sújtotta a devecseri térségben gazdálkodókat, ahol ezer hektárt érintett a vörösiszap-elöntés. Hangsúlyozta, hogy az agrárium teljesítménye nélkülözhetetlen a magyar gazdaság egésze számára, mivel évente 1-2 milliárd eurós többletet tud felmutatni. Czerván György jelezte: annak érdekében, hogy a mezőgazdaság kedvezőbb helyzetbe kerülhessen, a Vidékfejlesztési Minisztérium javaslatot dolgozott ki az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentésére, ám ezt a javaslatot a költségvetés feszített helyzete miatt nem lehetett megvalósítani. Utalt arra, hogy ez az áfacsökkentés jelentős mértékben segíthetett volna a kertészeten és ezen belül is a zöldség-gyümölcs ágazaton, mivel a most átlagosan 40 százalékos mértékűre becsült feketegazdaság arányát az ágazatban csökkenteni lehetett volna. Az államtitkár beszélt arról is, hogy a mezőgazdaság fontos szerepet játszhat abban, hogy az elkövetkező tíz évben egymillió új munkahely jöjjön létre az országban. A kertészet és a zöldség-gyümölcs termelés ugyanis olyan ágazat, amely nagy élőmunka-igényű és így sok munkahely teremthető, illetve tartható meg. Emellett az ágazatban túlnyomó többségben kis- és közepes vállalkozások tevékenykednek, arányuk eléri a 90 százalékot. Szabó József, a FruitVeB elnöke elmondta: idén a zöldség-gyümölcs ágazat átlagosan mintegy 30 százalékos veszteséget szenvedett el elsősorban az időjárási körülmények miatt. Így az ágazat termelése 2 millió tonna alá esett, amire hosszú évek óta nem volt példa. Az ágazat átlagos éves teljesítménye ugyanis mintegy 2,6 millió tonna. Jelezte egyben azt is, hogy nemcsak a termelés volumene, hanem az ágazat elsődleges árbevétele is jelentősen csökkent, ebben az évben mintegy 160 milliárd forintot tesz ki a szokásos 200 milliárd forint helyett. Mártonffy Béla, a FruitVeB ügyvezető igazgatója pedig arról beszélt, hogy a feketegazdaság visszaszorítása érdekében fontos lenne az úgynevezett kereskedői regisztráció bevezetése. A FruitVeB szerdai küldöttközgyűlésén tisztújítás is volt. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökévé Mártonffy Bélát, a szervezet eddigi ügyvezető igazgatóját választották meg a leköszönt Szabó József korábbi elnök helyett. A szakmaközi szervezet és terméktanács társelnöke lett: Bittsánszky János és Szabó Zoltán. A FruitVeB új ügyvezető igazgatójává Fodor Zoltánt választották.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.