Aláírták az új bioszféra rezervátumról szóló szándéknyilatkozatot

Fazekas Sándor az aláírás előtt hangsúlyozta: az MDD TBR lesz az első, több országra kiterjedő bioszféra rezervátum a térségben. A létrejövő rezervátum Európa legnagyobb vízi bioszféra rezervátuma, és az első a világon, amelyet öt ország közösen hoz létre – mondta a dokumentum szignálása után Andreas Beckman, a Természetvédelmi Világalap (WWF) Duna-Kárpátok programjának igazgatója, aki oklevelet adott át az aláíró minisztereknek. A megállapodás alapján az öt ország képviselői létrehoznak egy 15 tagú koordinációs testületet, amely irányítja a bioszféra rezervátum státusz elérését célzó további lépéseket. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) úgynevezett Bioszféra-rezervátum címe – hasonlóan az UNESCO Világörökséghez – nagy nemzetközi elismerést jelent, amelynek elnyerésére az országok évente pályázhatnak. A rezervátum az alpesi tájaktól a Duna-Tisza közéig igen változatos és hatalmas területet ölel fel. A szlovéniai Júlia-Alpoktól egészen a Drávaszögben elterülő Kopácsi rétig, Európa egyik legjelentősebb vizes élőhelyig húzódik, végig a Mura és a Dráva völgyében, illetve a Dráva dunai torkolatánál – emelte ki Fazekas Sándor az ülés után tartott sajtótájékoztatón. A rezervátum már védett, vagy védettségre előkészített területekre terjed majd ki, az érintett vidékek összefogása egy új, magasabb egységbe pedig az élőhelyek védelmét és a biológiai sokféleség megőrzését szolgálja – mondta a miniszter. A leendő rezervátumban számos ritka állat- és növényfaj él, például fekete gólya, vidra és csermelyciprus. Az UNESCO jelenleg öt Bioszféra-rezervátumot tart számon Magyarországon, ezek: az Aggteleki, a Pilisi, a Fertő-tavi, a Hortobágyi és a Kiskunsági Bioszféra-rezervátum. Legutóbb 1980-ban kapta meg magyarországi helyszín a címet, akkor a pilisi térség szerezte meg a rangot.

Vélemény, hozzászólás?