Amerikai-dél-koreai szabadkereskedelmi megállapodás
Dél-Korea beleegyezett abba, hogy az Egyesült Államok ne három, hanem öt év alatt szüntesse meg fokozatosan a kelet-ázsiai országból érkezett autók 2,5 százalékos vámtarifáját, a nagy amerikai gépkocsigyártó cégek pedig egyenként 25 ezer autót exportálhatnak a dél-koreai piacra, amennyiben azok megfelelnek az amerikai szövetségi biztonsági előírásoknak. Obama elnök azt remélte, hogy a Bush-kormányzat által 2007-ben megkötött, de hatályba azóta sem lépett megállapodás körüli nézeteltéréseket a novemberi szöuli látogatása idején el tudják simítani, de a felek akkor – még az észak-koreai tüzérségi támadás előtt – nem tudtak egyezségre jutni. A tárgyalások a hét elején Washingtonban újrakezdődtek. Az Egyesült Államok és Dél-Korea 2007-ben kötötte meg a vámtarifák és az egyéb kereskedelemkorlátozó intézkedések felszámolásáról szóló megállapodást, amelynek ratifikálása azonban késedelmet szenvedett. Ennek egyik oka, hogy mindkét országban megváltozott a politikai vezetés, a másik pedig az, hogy az Obama-kormányzat újabb koreai engedményeket követelt az autó- és a marhahúsexport kérdésében. Az egyezményt a két ország törvényhozásának ratifikálnia kell, ami a szakértők várakozása szerint nem lesz zökkenőmentes. A Koreai Köztársaság az Egyesült Államok 7. legnagyobb kereskedelmi partnere. A két ország közötti áruforgalom értéke 2008-ban 84,7 milliárd, tavaly pedig 66,7 milliárd dollár volt. A most elért megállapodás értelmében Amerika további 8 éven át fenntarthatja a dél-koreai teherautókra kivetett 25 százalékos vámtarifát, amit teljes mértékben 10 év múlva kell eltörölnie. Dél-Korea azonban ezzel szemben azonnal megszünteti az amerikai teherautókra kivetett 10 százalékos vámot.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.