Az agrárkamara szerint aránytalan az elvonás

Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter bejelentette, hogy a mezőgazdaságban gazdálkodók 33 milliárd forinttal kevesebb állami támogatásban részesülhetnek 2009-ben a válság hatásainak csökkentése érdekében hozott kormányzati megszorítások miatt. Az agrárkamara közleményében úgy véli, hogy az elvonás mértéke túlzott, és gátolja annak az ágazatnak a termelését, amely – szinte egyedüliként a magyar gazdaságban – nem, vagy alig küzd értékesítési problémákkal. Az eddigi elemzések szerint a belső és külső piacok alig morzsolódnak le a válság ellenére – érvel a kamara.
A Magyar Agrárkamara elnöksége arról is döntött, hogy felkéri a kormányt, terjessze ki az állami kezességvállalást az agrárágazatokban és az ahhoz kapcsolódó ágazatokban érdekelt más integrátorokra is, amelyek összességében a piac 50 százalékát fedik le.
A múlt héten a két legnagyobb ilyen tevékenységet folytató cég – a KITE Zrt. és az IKR Zrt. – 5-5 milliárd forintos, a termelők számára biztosított hitelcsomagja mögé kapott állami garanciavállalást. A MA emellett felkéri a kormányt, hogy dolgozzon ki olyan rendszert, amellyel biztosítani tudja, hogy az így garantált összegek valóban eljussanak a termelőkhöz, és ezt ellenőrizni is legyen képes.

Kapcsolódó hírek:
Kibírhatók az idei elvonások az agráriumbanGráf: mínusz 33 milliárd, SPS csak jövőreGráf József: kisebb támogatás, nem lesz idén SPSFont Sándor: drasztikus a tervezett agrárelvonás


Vélemény, hozzászólás?