Az árpa vágásával megkezdődött az aratás Szabolcsban

Az eddig learatott árpatáblákon hektáronként 3,89 tonnás a termésátlag – mondta Mátyás László. Hozzátette: őszi árpából 1426, míg tavaszi vetésiből 728 hektáros terület vár betakarításra a Nyírségben. Tájékoztatása szerint Szabolcs megyében az idén 44.438 hektáron vetettek gabonafélét. Már megkezdték a borsó és a repce betakarítását is. A 660 hektár borsó területen 3,4 tonnás hektáronkénti termésátlaggal kezdődött az aratás, de a szakemberek szerint a mutató várhatóan növekedni fog. A 3.682 hektáros repce területen 1,14 tonnás átlaggal indult a betakarítás, s ez – mint Mátyás László hangsúlyozta – „meglehetősen kezdeti adat, mivel a kombájnok még csak belekóstoltak a táblákba”. A mintegy 38 ezer hektáros búza, rozs és tritikálé területen az aratás július elején indul Szabolcsban. Az előzetes termésbecslés szerint búzából 3,9 tonnás termésátlagra számítanak, ami az árpához, a borsóhoz és a repcéhez hasonlóan közepesnek mondható. A búza, rozs és tritikálé táblák – a megyei földművelésügyi hivatal felmérése alapján – a szatmár-beregi síkságon lévők kivételével jó állapotban várják az aratást Fehérgyarmat és Vásárosnamény környékén a kevés csapadék miatt viszont nem fejlődtek kellően a gabonafélék. A beregi és szatmári tájegységében májusban, valamint júniusban ugyanis alig volt csapadék, mindössze 10 milliméteres átlagot regisztráltak. Ez visszavetette az ottani kalászok növekedését, így nem tudni, milyen lesz a termésátlag a két körzetben.

Vélemény, hozzászólás?