Az euró árfolyama 317 forint felett is járt

A csütörtöki budapesti bankközi kereskedés zárása után a tengerentúli kereskedésben sem változott a forint megítélése, az árfolyam jellemzően 314,50 és 316,50 között ingadozott. A kereskedés pénteken a 316-317 forintos sávban indult Budapesten.
A kereskedők elmondták, hogy semmilyen változás nem érzékelhető a hangulatban, továbbra is jelentős nyomás nehezedik a régiós devizákra. A forint mellett a cseh korona is komoly árfolyamveszteséget volt kénytelen elkönyvelni (28,00/euró), és a lengyel zloty is gyengült (4,75/euró). Jelenleg nincs olyan jel, ami az irányzat megváltozását, a feltörekvő devizák érdemleges megerősödését valószínűsítené, a sodródás, a lemorzsolódás folyamatos.
A nemzetközi piacokon hirtelen erősödni kezdett az euró a dollárral szemben, az 1,25 körüli jegyzések után immár 1,27 az árfolyam. A dollár/forint árfolyam már megjárta a 252-es magasságot is, majd 248 forintig korrigált, 10 órakor 248,50/70 forint volt a jegyzés.
A svájci frank jegyzése a nemzetközi kereskedelemben 215,80 forint; csütörtökön 211 forint felett alakult. A japán jent (100 jen) 255,75 forinton jegyzik a nemzetközi kereskedelemben az előző napi 251 forint körüli értékek után. Az elmúlt napok csendes, viszonylag nyugodtabb állampapír-piaci helyzete után a pénteki kereskedés már jelentős elmozdulást hozott; a piacon már érzékelhető a forintárfolyam gyors változásának hatása. A 2-3 éves lejáratú államkötvények hozama 14 százalék körül, a 10 éves államkötvényé 12 százalék körül alakul.

Kapcsolódó hírek:
315 forint felett az euró/forint árfolyamNFÜ: Az uniós pénzt forintban számolják elA magyar kormány nyerészkedik a forinttal?Ismét rekordot döntött a gyengülő forintEuró: Magyarország, szeptember végéig, céldátumGondolkodik az EU a magyar eurógyorsítási javaslatonA Fitch negatívra rontotta a magyar kilátástNem változik gyorsan az eurócsatlakozási rendszerA lengyelek már tárgyaltak az ERM-2-rőlAlmunia: nem változnak az euróövezet feltételeiVeres: ERM-2 feltételek megteremtése 2009-benA forint 27,51 százalékkal rosszabb az év véginélKormányfői kvalitások – kiütéssel nyer a lengyelAz MNB-alelnök Brüsszelben szerette az eurótGyurcsány „nem szokványosan” védené a forintotEurót, minél előbb! Elszabadult a forint!Magyarország is legsebezhetőbb – ADÓSKOCKÁZATI LISTAValutamentő akciók várhatók a régióbanKözeledik az elemzők rémálma: a 350-es euró!Rekord mélységben a forint árfolyamaAz elemzők kiállnak Gyurcsány mellett„A háború óta nem volt ilyen” – ÖSSZEFOGLALÓFigyelem! Valakik keresnek a forinton!!!

Vélemény, hozzászólás?