Az IMF és az EU vizsgálja a magyar hitelcsomaghoz kötődő vállalásokat

A mostani, negyedéves felülvizsgálat lesz az IMF ötödik és az Európai Unió (EU) negyedik ellenőrzése. Az előző vizsgálatot követően, tavaly év végén a delegáció elismerően nyilatkozott Magyarország teljesítményéről. James Morsink (képünkön), az IMF tárgyaló delegációjának vezetője reálisnak tartotta a 2010-es, GDP arányosan 3,8 százalékos államháztartási hiánycél teljesítését. Hozzátette: 2010 második negyedévétől megindulhat a gazdasági növekedés Magyarországon, és az év egészét tekintve 2010-ben előreláthatóan 0,6 százalékra lassul a gazdasági visszaesés. Ez egybevágott az akkori kormányzati prognózissal, azóta azonban a kabinet 0,3 százalékra javította a gazdasági visszaesés várható idei mértékét. Akkor Iryna Ivaschenko, az IMF budapesti képviseletének vezetője azt is kifejtette: az IMF egyetért a magyarországi pénzügyi rendszer megerősítésével, a pénzügyi felügyelet hatáskörének bővítésével, a függetlenségének megerősítésével. „Az Európai Unió elégedett a magyarországi államháztartási konszolidációval” – mondta Barbara Kauffmann, az EU tárgyaló delegációjának képviselője. Hozzátette: az unió is úgy látja, nem lesz szükség az EU keretéből fennmaradó egy milliárd euró lehívására, de az később felhasználható és folyósítható lesz. A 20 milliárd eurós IMF-EU-Világbank pénzügyi csomagból még 5,7 milliárd euró hívható le ez év októberéig. Eddig több, mint 14,2 milliárd eurót hívott le Magyarország, s a megállapodás alapján 2010. október 5-ig további 5,7 milliárd euró hívható le. Ebből az összegből 3,7 milliárd euró az IMF hitele, további 1-1 milliárd euró az Európai Unió, illetve a Világbank által biztosított kölcsön.

Vélemény, hozzászólás?