Befejeződött az első egyetemi juhászkurzus Debrecenben
Befejeződött az első egyetemi juhászkurzus Debrecenben, a tanfolyam résztvevői a három hónapos képzést követően adtak számot tudásukról a Debreceni Egyetemen. Komlósi István, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja elmondta: a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetséggel közösen szervezett oktatás végén huszonegy gyakorló juhász kapta meg az oklevelét. „Értelmes, érdeklődő emberek jelentkeztek az oktatásra, és a gyakorlatban új technológiákkal, tenyésztési eljárásokkal ismerkedtek meg” – tette hozzá a dékán. Megjegyezte: a képzés tapasztalatai alapján új juhtenyésztő bemutatótelepet hoznak létre az egyetemen. Komlósi István elmondta, hogy az iskolapadba ismételten beülő juhászok, vállalkozók fajtaismeretet, szaporodásbiológiát, gyepgazdálkodást, tartástechnológiát és gazdálkodási ismereteket tanultak, és tájékozódtak a juhtenyésztés legfontosabb kérdéseiről. A diákoktól kapott információk alapján felmérték, hol van tudáshiány az ágazatban, és a szövetséggel együttműködve jövőre újra meghirdetik a juhászkurzust. Ezen a héten Debrecenben és Hódmezővásárhelyen ötvenegyen tettek sikeres juhászvizsgát, előtte Kaposváron több mint tízen vizsgáztak, és rövidesen befejeződik a juhászképzés Szegeden is – tájékoztatott Komlósi István.