Category Archives: Archív

Nem tudnak nádat aratni a Kis-Balatonon

A Zalai Hírlap szerint a nádaratásra decembertől február végéig van lehetőség, ha kemény fagyok lesznek, esetleg egy-két héttel meghosszabbítják a határidőt. A mélyebb területeken cs

Öt kiemelt területen kínál alternatívát a mezőgazdaságnak az Új Széchenyi Terv

A konkrét pályázatokkal és közvetett módon is lehetőséget nyújt az agráriumnak a program. Egyebek mellett a kis és közepes éle

Csúcson a gyapot ára, drágulhatnak a ruhák

Ennek nemcsak az az oka, hogy a válság elmúltával növekszik a kereslet, hanem a kedvezőtlen időjárás miatt gyenge a gyapottermés. Az elemzők rámutattak arra, hogy a spekuláció a gyapotot

Interregionális együttműködési fórumot tartanak Budapesten

Az Interreg IVC keretében szervezett rendezvény egyfajta börze lesz, amelyen az uniós régiók képviselői új pályázatokról informálódhatnak, és terveik megvalósításához partne

Főigazgatót keresnek a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont élére

A Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) azt közölték, hogy a jelenlegi főigazgató szerződése február végén lejár, ezért írták ki a pályázatot. A pályázat szerint a pályázónak r

Indul a Mezőgazdasági könyvhónap

Az államtitkár jelezte: a magyar mezőgazdaság és vidék súlyos helyzetben van, nagyarányú piacvesztést szenvedett el az elmúlt években. E helyzet orvoslásának egyik módja lehet,

Az uniós támogatások közbeszerzési szabályai

Az egész támogatási rendszert szabályozó rendelet a közbeszerzéseket két csoportra osztja, attól függően, hogy azok értéke 300 millió forint alatti, vagy pedig meghaladja azt. Az előbbi

Tőkepiaci forrásszerzés és dereguláció a megújuló cselekvési tervhez

Erről Olajos Péter (képünkön), a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára beszélt. A zöldgazdaság fejlesztéséért és a klímapolitikáért felelős helyettes

Jordan tenders to buy 100.000 T each wheat, barley

The grain can be sourced from any origin. The bidding deadline for the wheat tender was Feb. 8 and forthe barley was Feb. 9. Both had shipment periods of May and June.

Hétfőn lejár több agrártámogatási igénylési határidő

A közlemény szerint január 31-én éjfélig lehet postázni a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatás kifizetésének igénylését. Azok jelent

GastroPan 2011 – Vendéglátó-, sütőipari és cukrászati kiállítás Marosvásárhelyen

A kiállítást mintegy 5.000 négyzetméteren a sütőipar, cukrászat, gasztronómia és vendéglátás szakterületek számára rendezik. Az eseményen bemutatnak gépeket, berendezéseket, ki

Zavartalan a Szuezi-csatorna forgalma

„A zavargások nem akadályozzák a hajóforgalmat” – tájékoztatott Abdul Ghani Mohamed Mahmoud, a Suez Canal Authority (SCA) ügyfélkapcsolati igazgatója. „A csatorna műtárgyai fegyveres v

Húszezren látták az agrárkiállítást a Hungexpo központban

A Hungexpo tájékoztatása szerint idén 220 kiállító részvételével zajlott a térség legjelentősebb agrárgép kiállítása, az AGRO+Mashexpo és azzal együtt a Magyar Kert, i

Oroszország idén WTO-tag lehet

„Megtörténhet a csatlakozás, de még nem biztos, van még néhány megoldásra váró kérdés. Az mindenesetre tény, hogy az orosz államfő és a kormányfő gázpedálra lépett ta

Románia az idén 400-500 ezer tonna búzát importál

Adrian Radulescu (képünkön) elmondta: a tavalyi betakarításból eddig 1,65 millió tonna búzát exportáltak. Mint rámutatott, Románia jelenleg nincs kitéve semmilyen élelmiszer

Európa takarmányimport-függősége veszélyezteti az állattenyésztést

Ezt állítja Tabajdi Csaba (képünkön) európai parlamenti képviselő, aki a témával foglalkozó jelentés szocialista témafelelőse, illetve a Környezetvédelmi Bizottság vélem