Category Archives: Cég

Új komplex talajkezelési technológia segíthet az aszály leküzdésében az agrárminiszter szerint

hiA mezőgazdaságot is érintő klímaváltozás egyik legnagyobb kihívásának, az aszálynak a leküzdését segítheti egy új hazai komplex talajkezelési technológia, három magyar mikrobiológiai készítmény együttes használatával – mondta Nagy István agrárminiszter a technológiát bemutató sajtótájékoztatón.

Történelme legnagyobb beruházásával készül jubileumára a Vitafort

kz_468Az elkövetkező két évben egy 4-5 milliárd forint közötti értékű, koncentrátum és tápgyártással kapcsolatos beruházást hajt végre, a fejlesztés tervezett átadásakor éppen 40 éves működéséhez érkező, dabasi Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. – mondta Kulik Zoltán, a társaság vezérigazgatója.

Tejfeldolgozó üzemet adtak át Petőfiszálláson

taÁtadták a Bács-Kiskun megyei Petőfiszálláson a Gazda-Tej Értékesítési Szövetkezet tejfeldolgozó üzemét. A mintegy 747 millió forint értékű beruházás a Vidékfejlesztési Program 347 millió forintos európai uniós támogatása mellett 400 millió forint önerővel épült meg. 

Megnyílt a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség moszkvai képviselete

sziA külgazdasági és külügyminiszter nyitotta meg pénteken a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) moszkvai képviseletét. 

Megalakult az Egyesület az Európai Méhekért szervezet

IMG_20191121_140752Tíz európai ország 20 képviselőjével megalakult az Egyesület az Európai Méhekért szervezet, a hozzá csatlakozók az „European Bee Made” – azaz „európai méh termelte” – védjegyet használhatják majd – jelentették be Budapesten.

Magyar irányítás alá került a Glencore Agriculture csehországi leányvállalata

Fotó- Glencore, Juhász Csaba ügyvezető2019 októberétől a magyarországi Glencore Agriculture csoport ügyvezetője, Juhász Csaba irányítja a cseh leányvállalatot is. Juhász Csaba 1996 óta vezeti a Glencore Agriculture magyarországi csoportját.

A húsfeldolgozó ágazat 34 milliárd forint támogatást kapott eddig

miA Vidékfejlesztési program keretében az eddig odaítélt több mint 150 milliárd forint támogatásból 34 milliárd forint jutott a húsfeldolgozó ágazatnak – mondta az agrárminiszter Hernádon.

Fertőzésveszély miatt megelőző intézkedésekre kéri a lótartókat a Nébih

ciBetegségmegelőző intézkedésekre, és az előírt szűrővizsgálatok elvégzésére kéri a lótartókat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), miután a laboratóriumuk megerősítette a kevésvérűség-fertőzöttséget két Pest megyei lótartó állatainál.

Bige szerint Csányi van a háttérben

Bige Laszlo interjuBige László immár nem csak utalgatott rá, hanem meg is nevezte Csányi Sándort, mint azt az embert, aki a Nitrogénművek Zrt. elleni akció mögött állhat. Csányi cáfolta ezt…

A Talentis Agro Zrt. tulajdonába került a Kartali vagyonkezelő Zrt.

tiAz adásvételi folyamat lezárásával hivatalosan is a Mészáros Csoporthoz tartozó Talentis Agro Zrt. kizárólagos tulajdonába került a több agrárérdekeltséget, köztük a több mint fél évszázados szakmai múltra visszatekintő Gödöllői Tangazdaság Zrt.-t is magába foglaló Kartali Vagyonkezelő Zrt. – közölte a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatósága.

Nagy István: 21. századi fejlesztések a Tokaji Borvidéken

piA Tokaji Borvidék a huszonegyedik századba lépett azzal a beruházás sorozattal, amelyet 2016 és 2019 között a kormány hazai forrásból biztosított 8,2 milliárd forintos támogatásával valósítottak meg a borvidék szereplői – mondta az agrárminiszter a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bodrogkisfaludon a szolgáltató borászati és beszerzési központ átadásán.

Sikeres évet zárt a KPMG Magyarország

kpSikeres évet zárt a KPMG Magyarország: a tavalyinál 3,3 milliárd forinttal magasabb, 26,2 milliárd forint árbevétellel zárta a szeptemberben zárult, 2019-es üzleti évét.

Biológiai csávázószert terít Európában a Pro Farm és a Corteva

pcA Corteva Agriscience és a Pro Farm Technologies vállalatok kereskedelmi megállapodást jelentettek be: a Pro Farm saját technológiáján alapuló, a terméshozam növelését célzó termékek fejlesztésében működnek együtt Európában.

Vietnámban tárgyalt és baromfifeldolgozó üzemet adott át az agrárminiszter

nvNagy István agrárminiszter és Nguyen Xuan Cuong Vietnám mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztere tárgyalásokat folytatott, s baromfifeldolgozó üzemet adott át Vietnámban.

Kétmilliárd dollárt fektet be a Syngenta a fenntartható mezőgazdaságba

sgKétmilliárd dollárt fektet be a Syngenta a fenntartható mezőgazdaságba a következő öt évben – közölte a növényvédőszer- és vetőmaggyártó vállalat.

Varga Pincészet: kevesebb szőlő termett, de jobb a minőség

vpBefejezte a szüretet a Varga Pincészet, az idén a tavalyinál tíz százalékkal kevesebb szőlőt dolgoztak fel, a minőség viszont jobb lett az előző éveknél. A pincészet a tavalyihoz hasonlóan várhatóan 14,5 millió palack bort értékesít az idén – közölte a társaság.