Category Archives: Világ

Egymilliárd euró felett volt a márciusi exporttöbblet

eiMárciusban az export euróban számított értéke 22,3 százalékkal, az importé 15,3 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel azelőtt. A külkereskedelmi mérlegtöbblet 685 millió euróval javult, 1,013 milliárd eurót tett ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint.

Dél-Afrika: 32,5 százalékos munkanélküli rekord

saA Dél-Afrikai Köztársaságban 32,5 százalékos rekordszinten állt a munkanélküliség a tavalyi utolsó negyedévben, amikor 7,2 millió regisztrált munkanélkülit tartottak nyilván – közölte az ország statisztikai hivatala.

Hazánk erős partnere az Egyesült Királyságnak

b1Magyarország és Nagy-Britannia közös érdeke a versenyképes agrárium erősítése – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki hivatalában csütörtökön bemutatkozó látogatáson fogadta Paul Foxot, az Egyesült Királyság budapesti nagykövetét.

Folyamatosak a vizes élőhelyek helyreállítását szolgáló fejlesztések

kkFebruár 2-a a Vizes Élőhelyek Világnapja, éppen 50 évvel ezelőtt ezen a napon írták alá az iráni Ramsar városában a vizes élőhelyek védelméről szóló nemzetközi egyezményt. Magyarország élen jár az egyezmény végrehajtásában, ezzel párhuzamosan folyamatosak a vizes élőhelyek helyreállítását célzó fejlesztések.

Családi nyaralásból világhírű felfedezés

kl_A műanyag felületekről izolált baktériumok iránti érdeklődés egyre jelentősebbnek mondható a természetes környezet egyre súlyosabb műanyagszennyezése miatt. A Szent István Egyetem (SZIE) kutatói most egy családi nyaralásnak hála fedeztek fel egy tudomány számára eddig ismeretlen fajt.

Nagyobb hangsúlyt kap és erősödik az állami bormarketing-tevékenység

mdEz év elejétől a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a magyar borral kapcsolatos egységes állami kommunikációért és a borturizmusért felel, míg az Agrárminisztérium (AM) irányítása alatt működő Agrármarketing Centrum (AMC) a közösségi bormarketing állami feladatait látja el.

Jövő héten amerikai-kínai részmegállapodás?

ltA kínai kereskedelmi delegáció január 13-án Washingtonba utazik egy négy napos látogatásra, amelynek során aláírhatják az amerikai-kínai kereskedelmi háború lezárását célzó részmegállapodást – közölte bennfentes forrásokra hivatkozva internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

Megnyílt a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség moszkvai képviselete

sziA külgazdasági és külügyminiszter nyitotta meg pénteken a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) moszkvai képviseletét. 

Megállapodott az importvámokról az Egyesült Államok és Kína

tpMegállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Kína vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, az Egyesült Államok pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Hazánk továbbra is partnerségre törekszik Moldovával

letöltésHazánk továbbra is elkötelezett a Moldovai Köztársasággal való szakmai és üzleti kapcsolatok kiszélesítése mellett – jelentette ki Farkas Sándor miniszterhelyettes Zinaida Greceanîi, a moldáv parlament elnökével folytatott tárgyalások után Budapesten. A megbeszélés során a felek áttekintették az agrárium előtt álló globális kihívásokat, mint például a klimatikus tényezők megváltozását, illetve az új fogyasztói szokások megjelenését. 

Agrárösztöndíjakkal segíti a fejlődő országokat Magyarország

asHazánk a hétköznapokban jól hasznosítható, fontos mezőgazdasági ismereteket ad át a fejlődő országok leendő agrárszakembereinek. Abban hiszünk, hogy a problémákat helyben kell megoldani, és többek között egy sikeres ösztöndíjprogrammal segítjük a rászoruló országokat, miközben a kezdeményezés hazánk gazdaságának is hasznos – hangsúlyozta Belánszky-Demkó Zsolt, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a FAO-ösztöndíjprogram ünnepségén.

Dél-Afrika részt venne a vadászati világkiállításon

kiÉrdeklődik a 2021-es budapesti vadászati világkiállításon való részvétel iránt Dél-Afrika, amely vadászati hagyományai, a természet gazdálkodásának szervezettsége és rendkívül magas színvonala miatt kapunak tekinthető Afrika egészéhez.

Sok magyar növényfajta jól alkalmazkodik a trópusi körülményekhez

gyNagyon sok olyan szántóföldi növény, vagy zöldségfajta van Magyarországon, amelyek jól alkalmazkodnak a trópusi körülményekhez – mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója.

Az EU fellép a fagyasztott hasábburgonyára Kolumbiában bevezetett vámok ellen

potJogszerűtlen dömpingellenes intézkedésnek minősíti és a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) vitarendezési eljárást kezdeményez Kolumbiával szemben az Európai Unió a Belgiumból, a Németországból és a Hollandiából importált fagyasztott hasábburgonyára kivetett vámok miatt – közölte az Európai Bizottság.

Mehet újra Kínába az amerikai baromfi

kmKína azonnali hatállyal újból engedélyezte a baromfihús importját az Egyesült Államokból. Peking 2015 januárjában madárinfluenzára hivatkozva rendelte el a behozatali tilalmat. Egy évvel korábban, 2014-ben az Egyesült Államok 390 millió dollár értékben exportált Kínába baromfihúst.

EU-Szingapúr kereskedelmi megállapodás

faAz Európai Unió tagállamai jóváhagyták a délkelet-ázsiai országok közül elsőként Szingapúrral megkötött kétoldalú kereskedelmi megállapodást, melynek értelmében Szingapúr el fogja törölni az uniós termékekre vonatkozó valamennyi még meglévő vámot a november 21-i hatályba lépést követően – közölte az Európai Unió Tanácsa.